2016. szeptember 11., vasárnap

Lehane, Kenzie & Gennaro, meg ami még mögötte van

Nagyon sajnálom, hogy amikor elkezdtem olvasni két évvel ezelőtt Dennis Lehane Patrick Kenzie és Angela Gennaro sorozatát nem írtam a könyvekről külön-külön bejegyzést. Viszont hihetetlen módon hálás vagyok Amadeának és almamagnak, akik a figyelmembe ajánlották azt. Most, hogy túl vagyok a negyedik kötet elolvasásán, illetve Lehane Viharszigetét és Titokzatos folyóját is magam mögött tudhatom, elmondhatom, hogy ez az író, és kiemelten ez a sorozat, a felnőtt korom egyik legmeghatározóbb élményét adta. 

A Hideg nyomont (sajnos) már úgy olvastam, hogy láttam a belőle készített filmet, amelybe egy késő estén futottam bele valamelyik csatornán. Izgalmasan indult a film, ott ragadtam, aztán mikor meghallottam a Kenzie & Gennaro nevet, rögtön mondtam egy csúnyát, merthogy nálam általában a könyv, aztán a film a sorrend, és ez a kötet akkor még olvasásra várt. De például a Titkozatos folyó esetében is előbb láttam a filmet, mint a könyvet, és akkor még igazából azzal sem voltam tisztába, hogy ki írta azt. Aztán amikor elolvastam a regényt, ugyanannyira izgultam, ha nem még jobban, mint a film nézése közben, és nem volt ez másképpen most a Hideg nyomon esetében sem. Letehetetlen volt a könyv. És egyszerűen úgy fejbe vert megint, hogy olvasása alatt, meg persze az utolsó oldalak után néhány nappal is azt gondolom, hogy amit ez a pasi művelt az utánozhatatlan, és számomra ő egy zseni. Nem vagyok képzett irodalmi blogot vezető elemző, nem tudok nagy dolgokkal dobálózni, egyszerűen csak annyit tudok Lehane-ről elmondani, hogy hihetetlenül tisztában van az emberi lélek komplexitásával, a jóval és a mocsokkal is egyaránt. Az ő könyveiben nincsenek jó és kedves emberek. Akiket mi annak gondolunk, ők is tele vannak démonokkal, gyilkolnak, hibáznak, kisiklik az életük, de vagy felállnak és mennek tovább, vagy feladják és elvesznek a süllyesztőben. Lehane minden könyvében nagyon súlyos témákat boncolgat és nem ad rá konkrét választ az olvasónak: a Hideg nyomonban a gyerekek, az ellenük elkövetett erőszak lesz az, amin moralizálhatunk. Bemutatja a társadalom legaljára csúszottakat, a perifériára szorultakat, a rendőröket, akik tenni akarnak a gyermekeket sújtó erőszak ellen, a pedofilokat, az erőszakot elkövetőket, az alvilági drogos bandákat, egyszóval most is a pokol legmélyebb és legundorítóbb bugyrába szállunk alá.

Ezekhez a cseppet sem könnyű témák feldolgozásához Lehane pedig alkotott két olyan szereplőt, mint Patrick Kenzie és Angela Gennaro. Gyermekkori barátság köti őket össze, majd érthető módon másfajta érzelmek is megjelennek közöttük, mégis a sorozat első kötetében, az Egy pohárral a háború előtt-ben Angie egy másik férfinak a felesége, Patrick pedig későbbiekben egy másik nővel kerül komolyabb kapcsolatba. Viszont a két ember között van valami olyan eltéphetetlen szál, ami mindennél erősebb. Együtt dolgoznak magánnyomozóként, látatlanban megbíznak a másikban, a másik ítéletében és hatodik érzékében is, és mindig, tényleg mindig ott vannak a másiknak. Akkor is, amikor mi olvasók úgy gondoljuk, hogy itt a vége, ezek ketten most "szakítanak" örökre. És én még ilyen párosról nem olvastam. Természetes, hogy a sorozat egyes kötetein belül az aktuális ügy megoldása mellett ennek a két embernek szorítok a legjobban és magam sem tudom megmondani, hogy akkor szeretem-e őket jobban ha csak nyomozótársak, vagy akkor ha barátok, netán akkor amikor szeretők. Ugyanolyan komplexen alkotta meg őket Lehane, mint a regényeit. És sem Kenzie, sem Gennaro nem tökéletesek - hoztak, hoznak olyan döntéseket, amik következtében eltaszítják a másikat maguktól, bűnös dolgokat tesznek ők is, de összetörnek ők is ha valami szörnyűséget kell, hogy átéljenek. Soha nem gondoltam volna, hogy például a Hideg nyomon esetében olyan választási helyzet elé állítja majd őket Lehane, ahol nem lehet jó döntést hozni, egyszerűen fel kell mind a kettőnek vállalni a véleményét, még úgy is, ha tudjuk, hogy ez kettejükre nézve nem fog jól elsülni.

Amúgy nagyon sajnálom, hogy az Agave nem folytatja a Kenzie-Gennaro sorozatot. Tudom, leírták már párszor nekünk rajongóknak, hogy nem volt itthon a sorozatnak olyan piaca, mint amit reméltek, és ez miatt baromi szomorú vagyok. Annyi szar ömlik rá az olvasóra a könyves berkekben, aztán amikor valami jót, valami igazán jót találsz, akkor arra meg nincs kereslet. Természetesen örülök annak, hogy Lehane le lett porolva és a Viharsziget kapott egy új kiadást, illetve a Live by Night jön könyvben majd nálunk is a filmmel egyidőben, de vérzik a szívem a magyarul befejezetlen sorozatért. Sajnos csak két részt sikerült a négyből eddig megszereznem, a többit könyvtárból olvastam, de őket is szeretném levadászni. Illetve a sorozatot be szeretném fejezni, ezért angolul lesz majd ott a polcomon az utolsó két kötet, amelyikből a zárókötetet már a magaménak is tudhatom. És azt tuti, hogy Lehane, a könyvei, a karakterei lerobbanthatatlan tartozékai lesznek a jövőben is a könyvespolcomnak!

2016. szeptember 10., szombat

Mit olvasok majd ősszel?

Remélhetőleg majd csupa jó könyvet! De egy új évszak kezdetekor - ami ráadásul a kedvencem is - muszáj listát gyártanom magamnak, mert olyan jó érzés leülni és tervezgetni egy kicsit. Persze az már más kérdés, hogy mennyire szoktam ezekhez a tervekhez tartani magam. A tavaszi és a nyári listákat visszanézve kb. 50%-osan teljesítek, és ez szerintem egész jó arány. Mert ugye az ember hangulata is irányítja azt, hogy mit olvas éppen, hiába tervezek egy Dickens-összeset, ha az agyi kapacitásom a nullához tart, én maximum valami könnyűre vagyok vevő. 

De most jön az ősz, remélhetőleg szép, hosszú vénasszonyok nyarával, így biztos lehet még majd olvasni odakint a parkokban, vagy esetleg a hűvösebb levegő elől behúzódva egy kávézóba, vagy hétvégéken otthon reggel, elnyújtva az ébredezést az ágyban. Ezekhez a pillanatokhoz szerintem sok jó könyvet szereztem be az elmúlt hónapokban. Mostani hangulatomban vágyom a krimikre, a komolyabb könyvekre, úgyhogy öt olyat válogattam be, amiket most szinte egyszerre kezdenék el.


Elsőként, szinte gondolkodás nélkül Robert Galbraith Gonosz pályája landolt a listámon. Az első két kötetet imádtam, és bár azonnal megvettem a folytatást, valahogy nem akartam elkezdeni, mert az őszre tartogattam. Már nem sokáig marad olvasatlan!

Az Agave Kiadó mostanában engem kilóra megvesz magának. Van kapásból vagy 3-4 könyvük, amit szeretnék a polcomon tudni, és ebből a legjobban egy 1888-ban, Barcelonában játszódó krimi fogott meg magának, a Vesalius titka. Ma megleptem magam ezzel a szépséggel, és már el is kezdtem. A borítója valami eszement jó, remélem, hogy a történet is az lesz!

Valami miatt a nagy hype-nak örvendő könyvek hozzám jókora késéssel futnak be. Így vagyok Lionel Shriver Beszélnünk kell Kevinről könyvével is. Eddig nem akartam elolvasni, aztán idén, amikor a Gabo újra kiadta, úgy gondoltam, hogy ezt a történetet nekem is meg kell ismernem. Nagyon sokan mondtátok, írtátok már, hogy mennyire letaglózó, nagyon kíváncsi vagyok rá.

Múlt havi szerzeményem Gerbrand Bakker Az iker című könyve a Líra nyári akciójából. Bár nem került ez a könyv rögtön a figyelmem központjába, de miután felfedeztem magamnak, többen is mondták, hogy az egyik legjobb könyv, amit olvastak. Őrá is fenem a fogam, jó lesz, érzem!

Az ötödik egy kis jolly joker, bár termetre nem annyira kicsi. Ez bizony egy újraolvasás lesz, mert az Angyali játszmát Zafontól már pár éve olvastam, de nem volt saját példányom. Aztán az Európa Kiadó egy csodás új köntöst adott neki, aminek nem tudtam ellenállni (amúgy nem is akartam), úgyhogy így pont megvan az okom arra, hogy újra elmerüljek ebbe a krimibe, ami szintén Barcelonába kalauzol majd el.

Persze ezen könyvek mellett jó néhány várja a sorát ősszel még. Szeretném például a Vándorünnepet is újra elolvasni majd, illetve a várólista-csökkentés teljesítéséhez 4 könyv kell még a 12-höz, azokat is jó lenne olvasni, plusz az idén vásároltakat is apasztani kellene. Annyi jó könyv vár rám, hihetetlen!

2016. szeptember 3., szombat

Augusztusi zárás

Kis késéssel ültem most le megírni az augusztusi zárást, de ugye jobb későn mint soha. Olvastam többeknél, hogy siratják ezt a nyarat, hogy milyen gyorsan eltelt, hisz már szeptembert írunk. Nekem nagyon kettős érzetem van. Egyrészt sajnos ez a nyár sem lett az igazi, de panaszra természetesen így sincs okom, voltak programjaim, ha nem is mindig másokkal, akkor egyedül indultam el erre-arra, és a 3 nyári hónapból talán pont augusztus volt a legmozgalmasabb e téren. 
Másrészt hónapok óta kattogok egy fontos dolgon, érett bennem egy döntés, csak ezeket meghozni talán a legnehezebb, pláne úgy, hogy sokan biztos azt mondanák a problémámra és arra, hogy erre én mit lépek, hogy jó dolgomban nem tudom mit csinálok. De akikkel megvitattam a témát, mindenki támogatott, sőt, olyan helyekről kaptam teljesen pozitív, bátorító hozzáállást, ahonnan nem is gondoltam volna. Egy nagyon jó barátom mondta azt - és talán ezen gondolkoztam el a legjobban -, hogy egy életünk van, élje mindenki úgy ahogy szeretné, a lényeg, hogy neki jó legyen. Szóval nem tudom, hogy az én döntésem mit fog majd hozni, én most nagyon pozitív igyekszem lenni és remélem, hogy valami klassz fog alakulni.

A lelkizős rész után jöjjön a könyves tartalom is. Azt hiszem könyves téren is elengedtem egy érzést: fene nagy uralmat szerettem volna magam felett gyakorolni, és nem, nem és nem venni sok könyvet. De rájöttem, hogy erre a saját magamnak hozott "szabályra" is túlontúl rágörcsöltem, ott egye meg a fene, hogy már tényleg megvonom magamtól a könyveket, csak azért hogy év végére kevesebbet vegyek mint tavaly (ez már biztos nem így lesz). Szóval nem görcsölök rá darabszámokra, ha egy könyvet jól esik megvennem, akkor azt bizony én beszerzem. Így ebben a hónapban 5 könyv került hozzám. Először a Szandi nyári akciójában vettem meg Henry Gidel Coco Chanelről írt könyvét, majd egy régi elmaradásom pótlásaként szintén a kosaramba került Sylvia Plath Üvegburája. Mindkét könyvet régen a radaromon tartom már, szerintem nem fogok bennük csalódni.
Aztán Gerbrand Bakker Az iker c. könyvére csaptam le a Líra nagy nyári leárazásában (figyelitek, mindegyik akciós volt eddig :). Mikor elhatároztam, hogy megveszem, utána egyre-másra futottam bele a jó értékelésekbe, szóval sokat várok a könyvtől, és nem is értem, hogy eddig miért nem figyeltem fel rá.
Majd PuPillával bonyolítottunk le egy cserét, én egy Daruasszonyt adtam Gillian Flynn angol nyelvű Sharp Objectséért cserébe. PuPi köszönte szépen, de Flynn kisasszonyból nem kért a Holtodiglan után, én pedig a Daruasszonytól nem voltam elájulva, úgyhogy jó kis dolog ez a cserebere!

Az utolsó könyvecskéhez olyan érdekes út vezetett. Hemingway Vándorünnepe ezer éve kívánságlistás volt nálam és pár évvel ezelőtt egy antikváriumban egy válogatás kötetben be tudtam szerezni. Most nyáron, egyik este egy haverommal átbeszélgetett délután sétálok haza és az egyik bevásároló központnál vannak ezek az újfajta régi könyveket áruló kocsik. Csak fél szemmel tekintettem rá, már éppen elsétáltam mellette, amikor is megismertem a borítót, visszaléptem és úgy döntöttem, hogy ebben a pici, kézbe illő kivitelben is hazaviszem a Vándorünnepet csupán 300 Ft-ért. Annyira örömködtem az eladó srácnak, hogy ez milyen beszerezhetetlen, hogy egy idősebb házaspár fel is figyelt rá és megkérdezték, hogy miről áradozom ennyire, szóval még egy kicsit beszélhettem is nekik a Vándorünnepről. Ősszel újraolvasás következik!

És ha már olvasás: a sok agyalás mellett nem sok agykapacitásom maradt olvasni, 5 könyvet sikerült sorra keríteni. Elsőként Elizabeth Gilbert Big Magic-ét olvastam el, talán ez is egy katalizátor volt most nekem, örülök, hogy megvettem és elolvastam.  Aztán elkapott az újrázási vágy. Szerb Antal Utas és holdvilága került újra terítékre és úgy megdöbbentem, hogy most már egyidős vagyok Mihállyal és sokkal, de sokkal jobban megértettem mi megy végbe benne, mint első olvasáskor. Majd Nicole Krauss A szerelem története c. könyvét vettem le újra a polcomról, és bár nem egy könnyű stílusú, mégis szerettem megint csak a főszereplő kisöreg gondolatait olvasni. Majd az agyam eljutott a YA/NA szintre és Jessica Park Flat-Out Celeste-jét kezdtem el. Meglepődtem, de nem volt rossz, tetszett az alapszituáció és végre nem két pasi közötti nyűglődés a központi kérdés, hanem egy a "normálistól" eltérő lány harca a normálissá válásért. Az ötödik elolvasott kötet pedig John Banville A tenger c. könyve volt. Nem semmi ez a pasi. Ahogy ír! Voltak olyan mondatai, amik majdnem féloldalasak, de mégis vissza-vissza kellett térnem hozzá, mert olyan szép leírások voltak. A téma nem túl vidám: gyász feldolgozása, az öregedés elfogadása, régmúlt események újraélése, mindehhez a keretet a tenger nyújtja. Szép volt, olvassátok!

Összességében augusztus tényleg felemás lett, könyves és személyes téren is. Nem olvastam túl sokat, sőt, azóta még kevesebbet és rákattantam újra a sorozatnézésre (ki ne hagyjátok a Rectify-t és a How to get away a murder-t - mindkettő zseniális), az is lehet, hogy az évenkénti olvasási válság nálam most köszöntött be. De aztán volt részem jó kis könyves-csapatos baráti találkozókhoz, voltam életemben először Győrött, ültem vonaton felsővezetékszakadás miatt 4 órát este a semmi közepén (életemben nem röhögtem annyit, mint akkor!), és voltam egy hét szabin is, amikor Budapestet úgy néztem meg mint a turisták (hajóról, gyalog, Citadelláról, a Budai Várból  és mindenhonnan csodálatos szerintem, ja és még romkocsmáztam is párszor esténként). A következő hónapokról pedig nem is tudom mit gondoljak: nagyon vártam szeptembert, mert az ősz a kedvencem, de a bevezetőben írtak miatt nagyon kíváncsi vagyok mi lesz idén, pontosabban mi lesz a jövő. Majd meglátjuk! :)

A többiek zárása:

2016. augusztus 23., kedd

Szerelem mindenhol

Böngészgettem egy kicsit az elmúlt időszak olvasmányai között és feltűnt, hogy olvastam mostanában két olyan könyvet is, amelynek a címében ott szerepel a szerelem szócska. Mindkét könyv nagyon különleges volt a maga nemében, és adott egy kis pluszt nekem erre az életünket átszövő furcsa, boldog, gyomorszorító, helyenként keserédes érzelemre.

Solmaz Kamuran: A szerelem fogságában

Ez a könyv a könyvtárban talált meg magának. Szeretem, hogy van egy olyan forgóállvány, amin általában kortárs magyar és kevésbé ismert külföldi művek vannak, mindig át szoktam pörgetni és most A szerelem fogságábant el is hoztam magammal. Amikor belelapoztam olyan gyönyörű illusztrációkat találtam benne (Nevin Hirik munkái), amelyeket simán el tudnék képzelni hosszútávon is a szobám falán.

"Addig él egy ember, amíg mások emlékében él..."

Ez a vékony könyvecske számomra egy kicsit meghökkentő volt, mindhárom novella olvasása közben azt gondoltam, hogy kevés vagyok én ahhez, hogy megértsem őket, de ahogy eltelt egy kis idő rájöttem, hogy nem szabad ezen görcsösen igyekeznem, nem megérteni kell őket, hanem hagyni, hogy hassanak rám és hagyni azt is, hogy érzelmeket hívjon elő bennem. Nekem ehhez úgy látszik idő kellett. Mert itt nem az a lényeg, hogy a 3 novella főszereplője kivel vagy mivel esik szerelembe (egy narancs, egy légy, és egy ismeretlen az utcáról), az a fontos, hogy az olvasó számára ezek mit jelképeznek éppen.

A szerelem egy baromi komplex érzelem, nincs két ugyanolyan ember aki ugyanúgy élné át, ahogy nincs két egyforma szerelem sem. Van, hogy az, akivel megtörténik évek óta a szemünk előtt van, csak nem vettük észre. Aztán történik valami és bumm! Van, hogy annyira meg szeretnénk őrizni ezt az érzelmet, hogy kalitkába, lakat alá zárjuk a másikat és rá sem jövünk, hogy ezzel tönkre is tesszük azt, amit vagy akit annyira óvni szeretnénk. És van, hogy talán magába a szerelem érzésébe leszünk szerelmesek, vagy éppen hogy feláldozzuk önmagunkat a másikért.

"Az epekedés egyoldalú, és a fantáziád szüleménye, de a beteljesülés kétszemélyes… Nem tudom, vajon melyik a szebb…"


Nicole Krauss: A szerelem története

Ezt a regényt 3 év után egy nagy könyvpolc rendezési projekt sodorta újra az utamba. Valahogy nem akaródzott visszatenni a polcra, otthagytam az íróasztalomon, majd egyik este elkezdtem újraolvasni. Nem egy könnyű és magával sodró történet, mert idősíkok és főszereplők, egymásba fonódó sorsok között ugrál végig, és ha néha elveszettnek is éreztem magam olvasás közben, a gyönyörű gondolatok, amelyek Leopold Gursky, az idős főszereplő tolmácsolásában kerültek elém mindenért kárpótoltak.

"Ha például megfogjuk valakinek a kezét, akkor azt idézzük fel, milyen érzés némán együtt lenni."

Nagyon elhúzódott az olvasása, de ez pont az a könyv, amit szerintem nem lehet egy hétvége alatt elolvasni. Olvasni kell csendben és nyugalomban, szépen, lassan, gondolkozni azon, hogy vajon hogyan is kapcsolódik egy, már a halálra készülő öregember sorsa egy a szerelemről szóló történethez, és miért is toppan be újabb főszereplőnek egy olyan kislány, akit eme könyv főszereplőjéről neveztek el a szülei évtizedekkel később. A végén, az utolsó oldalakon derül ki minden, addig csak annyi történik, hogy a szívünkbe zárjuk Mr. Gurskyt. A humorát, azt, amin keresztül ment fiatalon, azt, aki lett belőle, azt, ahová eljutott és azt, ami soha nem lehetett az övé. 

"Élt egyszer egy fiú, aki szeretett egy lányt, akinek a nevetése olyan kérdés volt, hogy a fiú egész életében kereste volna rá a választ."

Amúgy azért is volt furcsa újra leporolni ezt a könyvet, mert amikor először olvastam Nicole Krauss még írta a saját szerelmének történetét a férjével, talán boldogságban, talán békében, de mostanra már az ő szerelmük történetének is vége lett. És ezért kicsit keserédes volt most ennek tudatában olvasni a szebbnél szebb gondolatokat az életről, a halálról, a szerelemről. Sajnálom, hogy a saját szerelemi történetének végére már pont került.

"A végén mi marad az emberből, csak a tárgyai. Talán ezért vagyok képtelen bármit kidobni. Talán ezért halmozom föl a fél világot: abban reménykedem, hogy ha meghalok, a dolgaim összessége valami nagyobb szabású életet sugall majd, mint amilyet éltem."


A szerelem fogságában
Kiadó:  Napkút
Kiadási év: 2015
Fordította: Sipos Katalin

A szerelem története
Kiadó: Magvető
Kiadási év: 2006
Fordította: Mesterházi Mónika

2016. augusztus 15., hétfő

Na és akkor mi van?

Almási Kitti: Bátran élni


Időről időre szeretek önismereti könyveket olvasni. Ennek két oka van. Egyrészt az én életem sem tökéletes, és apróbb vagy esetleg nagyobb problémáimra természetes, hogy szeretnék néha megoldást, gyógyírt találni, ami van, hogy egyedül nem megy. Másrészt azért szeretem ezeket a könyveket, mert legtöbbször úgy teszem le őket a végén, hogy rájövök, nem vagyok egyedül a nyűgjeimmel, és azért ez valamilyen szinte megnyugtató. Mármint az, hogy nincs olyan, hogy tökéletes ember, tökéletes élet, mindenkinek vannak buktatók az életében, maximum sokan nem vallják be, nem vállalják fel és kifelé a tökéletességre törekednek, csak azt mutatják.

Almási Kitti a magyar pszichológusok közül számomra mindig az egyik legszimpatikusabb volt. Akármikor láttam tévében, olvastam tőle valamit az interneten a közvetlenségét nagyon szerettem. És most ugyanezt éreztem a könyvében is. Semmi erőlködés a nagy tuti megmondására, semmi magasröptű pszichológiai bla-bla nem rontja el az olvasás élményét és feldolgozhatóságát, a stílusa ugyanolyan egyszerű és barátságos, mint amilyennek - nem személyesen ugyan - megismerhettem eddig. Épp ezért elég gyorsan is lehet haladni a könyvvel, amelyben ötvözi a páciensei által feltárt problémákat a saját életében előfordultakkal, természetesen mindegyiket ahhoz a témához kötve, hogy mennyi gát, félelem, szorongás van bennünk nap mint nap. 

"Ha egy mondatba szeretném sűríteni, amit e téren igazán fontosnak tartok, akkor Jean-Jacques Rousseau-tól merítenék:
„Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned azt, amit nem akarsz”
"

Amivel a legjobban tudtam azonosulni Kitti könyvéből az pont az a mondat volt, amit a bejegyzés címének adtam. Istenem, el sem tudom mondani, hogy hányszor mondom ezt saját magamnak, amikor valamitől inamba szállna a bátorságom, vagy ki kell lépnem a komfortzónámból és az baromi ijesztőnek tűnik. Az író azt a tanácsot adja, hogy ha bármi gát lép fel bennünk egy-egy feladat kapcsán gondoljuk végig azt, hogy mi lenne a vége ha belevágnánk. Vagy sikerül - ebben az esetben hurrá, konfettieső, öröm és boldogság. Vagy nem sikerül - DE ebben az esetben sem dől össze a világ, mert Na és akkor mi van ha nem jött össze? Nem kel fel másnap a nap? Száműznek az országból? Ha csak arra gondolok vissza, hogy annak idején főiskolán még a legelső vizsgaidőszakomban meghúztak egy tárgyból (világ életemben jól tanultam, szerettem is tanulni) és úgy éreztem összedőlt a világ, akkor mindig eszembe jut, hogy a szüleim hogyan reagáltak: hát akkor mi van ha meghúztak? Megpróbálod újra. Ennyi. Ráadásul, most felnőttként már röhögve gondolok vissza ezekre a parákra, ami akkor a legnagyobb gondot jelentette az életemben. De aztán ahogy akkor kezdtem úgy gondolni a vizsgákra, hogy nem tör ki a 3. világháború ha valami nem sikerül, a teher egy részét is le tudtam rakni. Számomra Almási Kitti könyvének is ez volt a legnagyobb és leghasználhatóbb üzenete, mert ezt a végiggondolást egész életünk folyamán alkalmazhatjuk.

"(...) ha a saját erőmre, képességemre fókuszálok, amellyel a nehézségekkel, a rosszal is szembe tudok szállni, az megerősít, mert az önmagamba vetett hit kontrollt ad a kezembe."

Persze a könyv ennél sokkal fontosabb problémákkal is foglalkozik, sok benne a párkapcsolati kérdés és megdöbbenek ilyenkor mindig, hogy két ember aki elvileg szereti a másikat hogyan (és persze miért) képes ártani annak az embernek, akivel együtt él. 

"Máskor üres vagy kifejezetten pokoli párkapcsolatban élő embereket látok, akik elsorvadnak a társas magányban, de a tényleges magánytól még jobban félnek."

E mellett voltak munkahelyi problémák is, különös élvezettel olvastam Kitti saját karrierjéhez kapcsolódó sztorikat, azt meg főleg, hogy hogyan állt ki magáért a gyakornokoskodása során és mivel nem ezzel a hozzáállással kezdett, hanem mindenki "csicskása" lett először, ezért mennyire rossz néven vették a kollégák, amikor először nemet mondott. Azt hiszem a nemet mondás egy külön tudományág, nemrég kezdtem el a tanulását én is, és meglepő, hogy milyen reakciókat kapok az emberektől, illetve, hogy bennem mennyit változtak a dolgok egy szimpla nem kimondásával.

Amit eleinte kicsit talán hiányoltam az néhány praktikus tanács, de aztán rájöttem, hogy ez a könyv nem tanácsadó könyv akart lenni, hanem inkább csak meg szerette volna mutatni, hogy mennyi féle félelem, gát van bennünk az élet minden területén és ha kell egyrészt merjünk változtatni, persze nem rögtön 180 fokos fordulattal, hanem lépésről lépésre, apránként, és figyeljük, hogy ezáltal mi hogyan érezzük magunkat, és erre a környezetünk hogyan is reagál, másrészt ha egyedül nem megy ne féljünk segítséget kérni.
Illetve rájöttem arra is, hogy aki olvasás során elgondolkozik egy-egy történet felett, az már nyert ezzel a könyvvel. Mit is? Talán egy kis önismeretet, egy pici önbizalmat, egy kis noszogatást, de leginkább azt, hogy ha nem sikerül valami úgy, ahogy mi képzeltünk, akkor sem dől össze a világ. Majd megy másodjára. Vagy harmadjára. Vagy majd megy másképp, hisz néha nem árt újratervezni sem. A lényeg: csak bátran! És ezt a magam biztatására is mondom.


Kiadó: Kulcslyuk
Kiadási év: 2015


2016. augusztus 12., péntek

Ahogy lesz, úgy lesz ...

Clara Bensen: Poggyász nélkül

Minimalista mese szerelemről és barangolásról

Amikor először találkozom egy új könyv megjelenésének a hírével, általában meg szoktam érezni, hogy ez kell-e nekem vagy sem. A Poggyász nélkül esetében erősen tombolt bennem a nyári wanderlust, ráadásul úgy, hogy nem sok szabadság, utazás volt betervezve erre a nyárra, így azt gondoltam, no, majd a könyveken keresztül és ezért nekem ez tuti befutó lesz. Amúgy lehetett volna is, mert az alapötlet szerintem zseniális, de ez a könyv végeredményben szerintem tök más, nem a wanderlust, nem a szerelem, hanem egy lány mentális problémájából, depressziójából kivezető útjának néhány szelete, ami éppen összekapcsolódik egy új kapcsolattal és egy három hetes utazással.
 
Az elbeszélő végig Clara maga, aki a mostani fiatal huszonévesek talán jellemzőnek mondható problémájával szembesült, amikor is végez az egyetemen és nem tudja eldönteni, hogy mit is kezdjen az életével. Rászakad a sok lehetőség, a sok választás, a döntések súlya, ami persze, ijesztő, de nála ezek a "parák" olyan szintet érnek el, hogy mentálisan összeomlik és a gödör legaljáról csak nagyon nehezen kaparja ki önmagát. 

Én úgy éreztem, hogy ennek az útnak, ennek a gyógyulási folyamatnak három eleme volt: 
1. egy idősebb és Clara életfelfogásától óriásiban különböző pasinak, Jeffnek a felbukkanása és szerelme a lány életében,
2. egy komfortzónán kívüli utazás, amelyet Jeff talált ki (nevezetesen 3 hetet utaznak a lánnyal a nagyvilágban úgy, hogy nincs náluk poggyász, csak az a ruha és néhány alapvető dolog, amivel útnak indulnak, nincs terv, hogy mit akarnak megnézni és nincs szállásfoglalás),
3. illetve a könyv megírása maga.

"Arról ábrándoztam, hogy az összes létező lelkesítő plakátot felgyújtom, amelyre ezt nyomtatták: „Tedd, amit szeretsz. Szeresd, amit teszel.” Hol az a tökéletes univerzum, amelyben mindenki egyszerűen otthagyja a nyomorúságos munkáját, hogy trópusi tengerpartokat ábrázoló fotókra másolt álmok és ösztönző idézetek étrendjén éljen meg? Próbáld csak a WalMart fáradt, biztosítással nem rendelkező pénztárosnőjének azt mondani, hogy „tedd, amit szeretsz”."

Az első pont, a szerelem kapcsán, na ez valóban minimalista volt. Egy sérülékeny lelkű lány esetében én nagyon gyorsnak éreztem az egymásra találásukat, ráadásul - bár tudom, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de - ők tényleg nagyon különbözőek. Jeff már volt házas, van egy gyereke, idősebb a lánynál, egyetemi tanár, furcsa életet él, mert nincs lakása, az irodáját használja annak és érzésem szerint olyan pasi, aki soha nem akar majd felnőni. Rettentően zavart végig az, hogy olyan lábujjhegyen tipegnek állandóan egymás körül az utazás alatt, nincs kimondva, hogy akkor mi most egy pár vagyunk, mert Jeffet nehogy elűzze ezzel Clara. Ez a lány baromira bizonytalan volt minden téren az életében, erre párkapcsolati szinten is jól beválasztott. Persze, drukkoltam nekik, de néha iszonyatosan pipa voltam a pasira.

"Alkalmazkodj, sodródj és változtass irányt, ahogy az élet váratlan meglepetéseket sodor az utadba. Lesznek majd olyan helyzetek, amelyek azt kívánják tőlünk, hogy tegyünk le régi álmainkról, és keressünk magunknak újakat."

Az utazás alapötlete szerintem nagyon klassz, bár én ehhez már túl kényelmes és öreg lennék. Huszas éveink elején szuper kaland lenne, hisz gondoljatok bele, semmi nincs előre megtervezve, soha nem tudhatod, hol és kinél éjszakázol, mit eszel másnap, melyik városban ébredsz, ott merre csavarogsz - szóval tuti, hogy nagy kihívásokkal nézel szembe és baromi érdekes ismeretségeket kötsz majd. Amit én kevésnek éreztem a könyvben, az pont ezek a részek voltak. Sokkal-sokkal több utazós, városokat bemutatós, kalandozós elbeszélést vártam.
Amúgy ezeknél a részeknél a minimalista utazás kapcsán két dolog eléggé kiverte nálam a biztosítékot. Az egyik Jeff viselkedése, amikor hecc kedvéért Görögország egyik látványosságánál a piros gatyáját kiterítette száradni. Nem tudom, ti milyen utazók vagytok, de ha idegen országban vagyok, én tiszteletben tartom a szabályokat és nem csinálok ilyeneket, szerintem ez óriási tiszteletlenség. A másik, hogy Jeff ezzel a minimalista dologgal arra nem gondolt, hogy Clarának a 3 hét alatt női szükségletei is lehetnek és ezeket úgy megoldani, hogy kvázi nincs nálad semmi és tisztálkodni sem tudsz úgy ahogy kellene ... noooo way!

A harmadik dologgal nem lett volna semmi gondom, ha tudtam volna, hogy inkább ez az atmoszféra lengi át a könyvet. Mármint az, hogy szerintem ennek a történetnek a megírása egyfajta gyógymód volt a lány számára, hisz valljuk be, rengetegszer olvassuk, halljuk azt a pszichológusoktól, hozzáértőktől, hogy "írd ki magadból, megkönnyebbülsz!". Örültem annak, hogy a könyv végére úgy éreztem Clara újra felállt, megtalálta önmagát és nagyon szorítok neki, hogy ez a jövőben is maradjon így.

"Varázslat olyankor történik, amikor a jobb kezedben csodálkozással, a balban meg rettegéssel indulsz neki az ismeretlennek."

Összességében nagyon furcsa élmény volt ezekért nekem a Poggyász nélkül. Teljesen mást kaptam a könyvtől, mint amit vártam, ami nem lett volna baj, hisz ilyen máskor is történt már, de valahogy a témák egyensúlya nem volt meg és a férfi karakterrel is adódtak problémáim, így teljes szívvel nem tudtam belemerülni ebbe a minimalista mesébe.


Kiadó: Gabo - a kiadásról meg annyit, hogy rengeteg helyen olvastam, hogy darabokra jött a könyv. Nálam is ez lett volna a vége, látszik a ragasztáson, az egész kivitelen (ebben is minimalista), azért nem történt csak így, mert alig mertem kinyitni.
Kiadási év: 2016
Fordította: Komló Zoltán


2016. augusztus 1., hétfő

Július, amikor Murphy irányított

Úgy igazából ma kaptam észbe, hogy július végére értünk, pedig nekem aztán a munkámból adódóan határidők tarkítják az életemet, szóval észnél kellett volna lennem, de egy kicsit mégis megcsúsztam. A júniusi nagy könyvharácsolás után úgy gondoltam, hogy nem fogok nagyon dorbézolni, sőt, reménykedtem egy nullás hónapban. Persze, nem jött össze, de senki nem kéri rajtam számon, én meg örülök a legújabb szerzeményeimnek, szám szerint 3 darabnak.


A Regényes úti célok a wanderlust érzés miatt került hozzám. Rátaláltam erre a könyvre az interneten, és szerencsére antikváriumból szuper áron és szuper minőségben meg tudtam szerezni (szerintem egy olvasatlan példány). A Big Magic a rengeteg jó kritika miatt landolt nálam, beadtam a derekam, illetve nagyon kíváncsi vagyok, hogy a kreativitást Elizabeth Gilbert szerint hogyan is hozhatnám vissza az életembe. Már olvasom is, nagyon tetszik a közvetlen hangnem, és közben javában kattognak a kerekeim is a témán. Az Angyali játszma egy jó nagy piszokság volt az Európa részéről! Ilyen csodás kivitelben nem tehettem mást, mint megrendeltem, ugyanis nem volt belőle saját példányom. De el is szeretném olvasni újra, kevésbé emlékszem már a történetére, mint A szél árnyékára.

Olvasás terén nagyon bő hónapot zártam, 8 + 4 könyvvel zárok. Köszönhető ez a mennyiség annak, hogy mostanában az én offline létem nem zajlik annyira, mint a többieké, illetve a címben emlegetett Murphy bácsi párszor keresztbe tett nekem, úgyhogy a programok sem úgy alakultak ahogy terveztem. A miniszabi jó volt, de sikerült kifogni a nyár leghidegebb napjait, 13-15 fok nyár közepén. No comment! Olyan nagy vágyam volt, hogy majd a teraszon olvasom a könyveket ... hát megtettem, két pulcsiban kuporogtam kint a fedett részen, szakadt az eső, kb. 5 percig bírtam. De a hangulat jó volt, a mókuskerékről is el tudtam felejtkezni, bár rájöttem, hogy ez egy évre szinte semmi pihenés, így ősszel-télen szeretnék még tervezni hosszabb kiruccanásokat, utazásokat, hátha akkor majd nyári idő vár rám. Fő a pozitív hozzáállás! A sok olvasást még egy bokaficamnak is köszönhettem, amikor a legjobb szórakozásom munka után nem a baráti rozéfröccsözés, hanem a bokám borogatása és pihentetése mellett a könyvek maradtak. Szóval ezek miatt zártam 12 elolvasott könyvvel a júliust, amiben 4 rövid történet volt, ebből két mesekönyv (A legjobb barátok, Bárcsak lennék vagány bárány), egy török írónő novellás kötete, amiben gyönyörű illusztrációk vannak (Solmaz Kámuran: A szerelem fogságában) és egy e-book Robert Capa és Ingrid Bergman kapcsolatáról (Rebecca Reé: Ingrid és Capa).

A 8 hosszabb regényből a Hét év a nagyvilágban és Steinbeck Csatangolások Charleyval c. könyve adta meg a nyári szabadságra készülés alaphangulatát. Kicsit visszarántott a földre és a kőkemény valóságba Paolo Giordano Az emberi test című regényével, hogy aztán a szabadságom idején Baráth Katalin Arkangyal éjjelétől kapjam meg a K.O.-t. Clara Bensen Poggyász nélkülével húztam kicsit tovább immár újra a munkában a nyaralós érzést, majd Almási Kitti segített átgondolni egy-két dolgot Bátran élni című könyvével. A hónap vége felé Marente de Moor A holland szűz c. regénye pedig egy ismeretlen világot, a tőrvívás sportját mutatta meg nekem, és végül Guillame Musso krimije, Az angyal hív zárta a sort.

Hogy augusztusban mi lesz arról fogalmam sincs, semmit nem szeretnék tervezni, lesz ami lesz, hisz az események néha nem olyan irányban alakulnak, ahogy azt én eltervezem, úgyhogy most majd csak sodródom az árral!


A többiek:
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...