2016. augusztus 23., kedd

Szerelem mindenhol

Böngészgettem egy kicsit az elmúlt időszak olvasmányai között és feltűnt, hogy olvastam mostanában két olyan könyvet is, amelynek a címében ott szerepel a szerelem szócska. Mindkét könyv nagyon különleges volt a maga nemében, és adott egy kis pluszt nekem erre az életünket átszövő furcsa, boldog, gyomorszorító, helyenként keserédes érzelemre.

Solmaz Kamuran: A szerelem fogságában

Ez a könyv a könyvtárban talált meg magának. Szeretem, hogy van egy olyan forgóállvány, amin általában kortárs magyar és kevésbé ismert külföldi művek vannak, mindig át szoktam pörgetni és most A szerelem fogságábant el is hoztam magammal. Amikor belelapoztam olyan gyönyörű illusztrációkat találtam benne (Nevin Hirik munkái), amelyeket simán el tudnék képzelni hosszútávon is a szobám falán.

"Addig él egy ember, amíg mások emlékében él..."

Ez a vékony könyvecske számomra egy kicsit meghökkentő volt, mindhárom novella olvasása közben azt gondoltam, hogy kevés vagyok én ahhez, hogy megértsem őket, de ahogy eltelt egy kis idő rájöttem, hogy nem szabad ezen görcsösen igyekeznem, nem megérteni kell őket, hanem hagyni, hogy hassanak rám és hagyni azt is, hogy érzelmeket hívjon elő bennem. Nekem ehhez úgy látszik idő kellett. Mert itt nem az a lényeg, hogy a 3 novella főszereplője kivel vagy mivel esik szerelembe (egy narancs, egy légy, és egy ismeretlen az utcáról), az a fontos, hogy az olvasó számára ezek mit jelképeznek éppen.

A szerelem egy baromi komplex érzelem, nincs két ugyanolyan ember aki ugyanúgy élné át, ahogy nincs két egyforma szerelem sem. Van, hogy az, akivel megtörténik évek óta a szemünk előtt van, csak nem vettük észre. Aztán történik valami és bumm! Van, hogy annyira meg szeretnénk őrizni ezt az érzelmet, hogy kalitkába, lakat alá zárjuk a másikat és rá sem jövünk, hogy ezzel tönkre is tesszük azt, amit vagy akit annyira óvni szeretnénk. És van, hogy talán magába a szerelem érzésébe leszünk szerelmesek, vagy éppen hogy feláldozzuk önmagunkat a másikért.

"Az epekedés egyoldalú, és a fantáziád szüleménye, de a beteljesülés kétszemélyes… Nem tudom, vajon melyik a szebb…"


Nicole Krauss: A szerelem története

Ezt a regényt 3 év után egy nagy könyvpolc rendezési projekt sodorta újra az utamba. Valahogy nem akaródzott visszatenni a polcra, otthagytam az íróasztalomon, majd egyik este elkezdtem újraolvasni. Nem egy könnyű és magával sodró történet, mert idősíkok és főszereplők, egymásba fonódó sorsok között ugrál végig, és ha néha elveszettnek is éreztem magam olvasás közben, a gyönyörű gondolatok, amelyek Leopold Gursky, az idős főszereplő tolmácsolásában kerültek elém mindenért kárpótoltak.

"Ha például megfogjuk valakinek a kezét, akkor azt idézzük fel, milyen érzés némán együtt lenni."

Nagyon elhúzódott az olvasása, de ez pont az a könyv, amit szerintem nem lehet egy hétvége alatt elolvasni. Olvasni kell csendben és nyugalomban, szépen, lassan, gondolkozni azon, hogy vajon hogyan is kapcsolódik egy, már a halálra készülő öregember sorsa egy a szerelemről szóló történethez, és miért is toppan be újabb főszereplőnek egy olyan kislány, akit eme könyv főszereplőjéről neveztek el a szülei évtizedekkel később. A végén, az utolsó oldalakon derül ki minden, addig csak annyi történik, hogy a szívünkbe zárjuk Mr. Gurskyt. A humorát, azt, amin keresztül ment fiatalon, azt, aki lett belőle, azt, ahová eljutott és azt, ami soha nem lehetett az övé. 

"Élt egyszer egy fiú, aki szeretett egy lányt, akinek a nevetése olyan kérdés volt, hogy a fiú egész életében kereste volna rá a választ."

Amúgy azért is volt furcsa újra leporolni ezt a könyvet, mert amikor először olvastam Nicole Krauss még írta a saját szerelmének történetét a férjével, talán boldogságban, talán békében, de mostanra már az ő szerelmük történetének is vége lett. És ezért kicsit keserédes volt most ennek tudatában olvasni a szebbnél szebb gondolatokat az életről, a halálról, a szerelemről. Sajnálom, hogy a saját szerelemi történetének végére már pont került.

"A végén mi marad az emberből, csak a tárgyai. Talán ezért vagyok képtelen bármit kidobni. Talán ezért halmozom föl a fél világot: abban reménykedem, hogy ha meghalok, a dolgaim összessége valami nagyobb szabású életet sugall majd, mint amilyet éltem."


A szerelem fogságában
Kiadó:  Napkút
Kiadási év: 2015
Fordította: Sipos Katalin

A szerelem története
Kiadó: Magvető
Kiadási év: 2006
Fordította: Mesterházi Mónika

2016. augusztus 15., hétfő

Na és akkor mi van?

Almási Kitti: Bátran élni


Időről időre szeretek önismereti könyveket olvasni. Ennek két oka van. Egyrészt az én életem sem tökéletes, és apróbb vagy esetleg nagyobb problémáimra természetes, hogy szeretnék néha megoldást, gyógyírt találni, ami van, hogy egyedül nem megy. Másrészt azért szeretem ezeket a könyveket, mert legtöbbször úgy teszem le őket a végén, hogy rájövök, nem vagyok egyedül a nyűgjeimmel, és azért ez valamilyen szinte megnyugtató. Mármint az, hogy nincs olyan, hogy tökéletes ember, tökéletes élet, mindenkinek vannak buktatók az életében, maximum sokan nem vallják be, nem vállalják fel és kifelé a tökéletességre törekednek, csak azt mutatják.

Almási Kitti a magyar pszichológusok közül számomra mindig az egyik legszimpatikusabb volt. Akármikor láttam tévében, olvastam tőle valamit az interneten a közvetlenségét nagyon szerettem. És most ugyanezt éreztem a könyvében is. Semmi erőlködés a nagy tuti megmondására, semmi magasröptű pszichológiai bla-bla nem rontja el az olvasás élményét és feldolgozhatóságát, a stílusa ugyanolyan egyszerű és barátságos, mint amilyennek - nem személyesen ugyan - megismerhettem eddig. Épp ezért elég gyorsan is lehet haladni a könyvvel, amelyben ötvözi a páciensei által feltárt problémákat a saját életében előfordultakkal, természetesen mindegyiket ahhoz a témához kötve, hogy mennyi gát, félelem, szorongás van bennünk nap mint nap. 

"Ha egy mondatba szeretném sűríteni, amit e téren igazán fontosnak tartok, akkor Jean-Jacques Rousseau-tól merítenék:
„Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned azt, amit nem akarsz”
"

Amivel a legjobban tudtam azonosulni Kitti könyvéből az pont az a mondat volt, amit a bejegyzés címének adtam. Istenem, el sem tudom mondani, hogy hányszor mondom ezt saját magamnak, amikor valamitől inamba szállna a bátorságom, vagy ki kell lépnem a komfortzónámból és az baromi ijesztőnek tűnik. Az író azt a tanácsot adja, hogy ha bármi gát lép fel bennünk egy-egy feladat kapcsán gondoljuk végig azt, hogy mi lenne a vége ha belevágnánk. Vagy sikerül - ebben az esetben hurrá, konfettieső, öröm és boldogság. Vagy nem sikerül - DE ebben az esetben sem dől össze a világ, mert Na és akkor mi van ha nem jött össze? Nem kel fel másnap a nap? Száműznek az országból? Ha csak arra gondolok vissza, hogy annak idején főiskolán még a legelső vizsgaidőszakomban meghúztak egy tárgyból (világ életemben jól tanultam, szerettem is tanulni) és úgy éreztem összedőlt a világ, akkor mindig eszembe jut, hogy a szüleim hogyan reagáltak: hát akkor mi van ha meghúztak? Megpróbálod újra. Ennyi. Ráadásul, most felnőttként már röhögve gondolok vissza ezekre a parákra, ami akkor a legnagyobb gondot jelentette az életemben. De aztán ahogy akkor kezdtem úgy gondolni a vizsgákra, hogy nem tör ki a 3. világháború ha valami nem sikerül, a teher egy részét is le tudtam rakni. Számomra Almási Kitti könyvének is ez volt a legnagyobb és leghasználhatóbb üzenete, mert ezt a végiggondolást egész életünk folyamán alkalmazhatjuk.

"(...) ha a saját erőmre, képességemre fókuszálok, amellyel a nehézségekkel, a rosszal is szembe tudok szállni, az megerősít, mert az önmagamba vetett hit kontrollt ad a kezembe."

Persze a könyv ennél sokkal fontosabb problémákkal is foglalkozik, sok benne a párkapcsolati kérdés és megdöbbenek ilyenkor mindig, hogy két ember aki elvileg szereti a másikat hogyan (és persze miért) képes ártani annak az embernek, akivel együtt él. 

"Máskor üres vagy kifejezetten pokoli párkapcsolatban élő embereket látok, akik elsorvadnak a társas magányban, de a tényleges magánytól még jobban félnek."

E mellett voltak munkahelyi problémák is, különös élvezettel olvastam Kitti saját karrierjéhez kapcsolódó sztorikat, azt meg főleg, hogy hogyan állt ki magáért a gyakornokoskodása során és mivel nem ezzel a hozzáállással kezdett, hanem mindenki "csicskása" lett először, ezért mennyire rossz néven vették a kollégák, amikor először nemet mondott. Azt hiszem a nemet mondás egy külön tudományág, nemrég kezdtem el a tanulását én is, és meglepő, hogy milyen reakciókat kapok az emberektől, illetve, hogy bennem mennyit változtak a dolgok egy szimpla nem kimondásával.

Amit eleinte kicsit talán hiányoltam az néhány praktikus tanács, de aztán rájöttem, hogy ez a könyv nem tanácsadó könyv akart lenni, hanem inkább csak meg szerette volna mutatni, hogy mennyi féle félelem, gát van bennünk az élet minden területén és ha kell egyrészt merjünk változtatni, persze nem rögtön 180 fokos fordulattal, hanem lépésről lépésre, apránként, és figyeljük, hogy ezáltal mi hogyan érezzük magunkat, és erre a környezetünk hogyan is reagál, másrészt ha egyedül nem megy ne féljünk segítséget kérni.
Illetve rájöttem arra is, hogy aki olvasás során elgondolkozik egy-egy történet felett, az már nyert ezzel a könyvvel. Mit is? Talán egy kis önismeretet, egy pici önbizalmat, egy kis noszogatást, de leginkább azt, hogy ha nem sikerül valami úgy, ahogy mi képzeltünk, akkor sem dől össze a világ. Majd megy másodjára. Vagy harmadjára. Vagy majd megy másképp, hisz néha nem árt újratervezni sem. A lényeg: csak bátran! És ezt a magam biztatására is mondom.


Kiadó: Kulcslyuk
Kiadási év: 2015


2016. augusztus 12., péntek

Ahogy lesz, úgy lesz ...

Clara Bensen: Poggyász nélkül

Minimalista mese szerelemről és barangolásról

Amikor először találkozom egy új könyv megjelenésének a hírével, általában meg szoktam érezni, hogy ez kell-e nekem vagy sem. A Poggyász nélkül esetében erősen tombolt bennem a nyári wanderlust, ráadásul úgy, hogy nem sok szabadság, utazás volt betervezve erre a nyárra, így azt gondoltam, no, majd a könyveken keresztül és ezért nekem ez tuti befutó lesz. Amúgy lehetett volna is, mert az alapötlet szerintem zseniális, de ez a könyv végeredményben szerintem tök más, nem a wanderlust, nem a szerelem, hanem egy lány mentális problémájából, depressziójából kivezető útjának néhány szelete, ami éppen összekapcsolódik egy új kapcsolattal és egy három hetes utazással.
 
Az elbeszélő végig Clara maga, aki a mostani fiatal huszonévesek talán jellemzőnek mondható problémájával szembesült, amikor is végez az egyetemen és nem tudja eldönteni, hogy mit is kezdjen az életével. Rászakad a sok lehetőség, a sok választás, a döntések súlya, ami persze, ijesztő, de nála ezek a "parák" olyan szintet érnek el, hogy mentálisan összeomlik és a gödör legaljáról csak nagyon nehezen kaparja ki önmagát. 

Én úgy éreztem, hogy ennek az útnak, ennek a gyógyulási folyamatnak három eleme volt: 
1. egy idősebb és Clara életfelfogásától óriásiban különböző pasinak, Jeffnek a felbukkanása és szerelme a lány életében,
2. egy komfortzónán kívüli utazás, amelyet Jeff talált ki (nevezetesen 3 hetet utaznak a lánnyal a nagyvilágban úgy, hogy nincs náluk poggyász, csak az a ruha és néhány alapvető dolog, amivel útnak indulnak, nincs terv, hogy mit akarnak megnézni és nincs szállásfoglalás),
3. illetve a könyv megírása maga.

"Arról ábrándoztam, hogy az összes létező lelkesítő plakátot felgyújtom, amelyre ezt nyomtatták: „Tedd, amit szeretsz. Szeresd, amit teszel.” Hol az a tökéletes univerzum, amelyben mindenki egyszerűen otthagyja a nyomorúságos munkáját, hogy trópusi tengerpartokat ábrázoló fotókra másolt álmok és ösztönző idézetek étrendjén éljen meg? Próbáld csak a WalMart fáradt, biztosítással nem rendelkező pénztárosnőjének azt mondani, hogy „tedd, amit szeretsz”."

Az első pont, a szerelem kapcsán, na ez valóban minimalista volt. Egy sérülékeny lelkű lány esetében én nagyon gyorsnak éreztem az egymásra találásukat, ráadásul - bár tudom, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de - ők tényleg nagyon különbözőek. Jeff már volt házas, van egy gyereke, idősebb a lánynál, egyetemi tanár, furcsa életet él, mert nincs lakása, az irodáját használja annak és érzésem szerint olyan pasi, aki soha nem akar majd felnőni. Rettentően zavart végig az, hogy olyan lábujjhegyen tipegnek állandóan egymás körül az utazás alatt, nincs kimondva, hogy akkor mi most egy pár vagyunk, mert Jeffet nehogy elűzze ezzel Clara. Ez a lány baromira bizonytalan volt minden téren az életében, erre párkapcsolati szinten is jól beválasztott. Persze, drukkoltam nekik, de néha iszonyatosan pipa voltam a pasira.

"Alkalmazkodj, sodródj és változtass irányt, ahogy az élet váratlan meglepetéseket sodor az utadba. Lesznek majd olyan helyzetek, amelyek azt kívánják tőlünk, hogy tegyünk le régi álmainkról, és keressünk magunknak újakat."

Az utazás alapötlete szerintem nagyon klassz, bár én ehhez már túl kényelmes és öreg lennék. Huszas éveink elején szuper kaland lenne, hisz gondoljatok bele, semmi nincs előre megtervezve, soha nem tudhatod, hol és kinél éjszakázol, mit eszel másnap, melyik városban ébredsz, ott merre csavarogsz - szóval tuti, hogy nagy kihívásokkal nézel szembe és baromi érdekes ismeretségeket kötsz majd. Amit én kevésnek éreztem a könyvben, az pont ezek a részek voltak. Sokkal-sokkal több utazós, városokat bemutatós, kalandozós elbeszélést vártam.
Amúgy ezeknél a részeknél a minimalista utazás kapcsán két dolog eléggé kiverte nálam a biztosítékot. Az egyik Jeff viselkedése, amikor hecc kedvéért Görögország egyik látványosságánál a piros gatyáját kiterítette száradni. Nem tudom, ti milyen utazók vagytok, de ha idegen országban vagyok, én tiszteletben tartom a szabályokat és nem csinálok ilyeneket, szerintem ez óriási tiszteletlenség. A másik, hogy Jeff ezzel a minimalista dologgal arra nem gondolt, hogy Clarának a 3 hét alatt női szükségletei is lehetnek és ezeket úgy megoldani, hogy kvázi nincs nálad semmi és tisztálkodni sem tudsz úgy ahogy kellene ... noooo way!

A harmadik dologgal nem lett volna semmi gondom, ha tudtam volna, hogy inkább ez az atmoszféra lengi át a könyvet. Mármint az, hogy szerintem ennek a történetnek a megírása egyfajta gyógymód volt a lány számára, hisz valljuk be, rengetegszer olvassuk, halljuk azt a pszichológusoktól, hozzáértőktől, hogy "írd ki magadból, megkönnyebbülsz!". Örültem annak, hogy a könyv végére úgy éreztem Clara újra felállt, megtalálta önmagát és nagyon szorítok neki, hogy ez a jövőben is maradjon így.

"Varázslat olyankor történik, amikor a jobb kezedben csodálkozással, a balban meg rettegéssel indulsz neki az ismeretlennek."

Összességében nagyon furcsa élmény volt ezekért nekem a Poggyász nélkül. Teljesen mást kaptam a könyvtől, mint amit vártam, ami nem lett volna baj, hisz ilyen máskor is történt már, de valahogy a témák egyensúlya nem volt meg és a férfi karakterrel is adódtak problémáim, így teljes szívvel nem tudtam belemerülni ebbe a minimalista mesébe.


Kiadó: Gabo - a kiadásról meg annyit, hogy rengeteg helyen olvastam, hogy darabokra jött a könyv. Nálam is ez lett volna a vége, látszik a ragasztáson, az egész kivitelen (ebben is minimalista), azért nem történt csak így, mert alig mertem kinyitni.
Kiadási év: 2016
Fordította: Komló Zoltán


2016. augusztus 1., hétfő

Július, amikor Murphy irányított

Úgy igazából ma kaptam észbe, hogy július végére értünk, pedig nekem aztán a munkámból adódóan határidők tarkítják az életemet, szóval észnél kellett volna lennem, de egy kicsit mégis megcsúsztam. A júniusi nagy könyvharácsolás után úgy gondoltam, hogy nem fogok nagyon dorbézolni, sőt, reménykedtem egy nullás hónapban. Persze, nem jött össze, de senki nem kéri rajtam számon, én meg örülök a legújabb szerzeményeimnek, szám szerint 3 darabnak.


A Regényes úti célok a wanderlust érzés miatt került hozzám. Rátaláltam erre a könyvre az interneten, és szerencsére antikváriumból szuper áron és szuper minőségben meg tudtam szerezni (szerintem egy olvasatlan példány). A Big Magic a rengeteg jó kritika miatt landolt nálam, beadtam a derekam, illetve nagyon kíváncsi vagyok, hogy a kreativitást Elizabeth Gilbert szerint hogyan is hozhatnám vissza az életembe. Már olvasom is, nagyon tetszik a közvetlen hangnem, és közben javában kattognak a kerekeim is a témán. Az Angyali játszma egy jó nagy piszokság volt az Európa részéről! Ilyen csodás kivitelben nem tehettem mást, mint megrendeltem, ugyanis nem volt belőle saját példányom. De el is szeretném olvasni újra, kevésbé emlékszem már a történetére, mint A szél árnyékára.

Olvasás terén nagyon bő hónapot zártam, 8 + 4 könyvvel zárok. Köszönhető ez a mennyiség annak, hogy mostanában az én offline létem nem zajlik annyira, mint a többieké, illetve a címben emlegetett Murphy bácsi párszor keresztbe tett nekem, úgyhogy a programok sem úgy alakultak ahogy terveztem. A miniszabi jó volt, de sikerült kifogni a nyár leghidegebb napjait, 13-15 fok nyár közepén. No comment! Olyan nagy vágyam volt, hogy majd a teraszon olvasom a könyveket ... hát megtettem, két pulcsiban kuporogtam kint a fedett részen, szakadt az eső, kb. 5 percig bírtam. De a hangulat jó volt, a mókuskerékről is el tudtam felejtkezni, bár rájöttem, hogy ez egy évre szinte semmi pihenés, így ősszel-télen szeretnék még tervezni hosszabb kiruccanásokat, utazásokat, hátha akkor majd nyári idő vár rám. Fő a pozitív hozzáállás! A sok olvasást még egy bokaficamnak is köszönhettem, amikor a legjobb szórakozásom munka után nem a baráti rozéfröccsözés, hanem a bokám borogatása és pihentetése mellett a könyvek maradtak. Szóval ezek miatt zártam 12 elolvasott könyvvel a júliust, amiben 4 rövid történet volt, ebből két mesekönyv (A legjobb barátok, Bárcsak lennék vagány bárány), egy török írónő novellás kötete, amiben gyönyörű illusztrációk vannak (Solmaz Kámuran: A szerelem fogságában) és egy e-book Robert Capa és Ingrid Bergman kapcsolatáról (Rebecca Reé: Ingrid és Capa).

A 8 hosszabb regényből a Hét év a nagyvilágban és Steinbeck Csatangolások Charleyval c. könyve adta meg a nyári szabadságra készülés alaphangulatát. Kicsit visszarántott a földre és a kőkemény valóságba Paolo Giordano Az emberi test című regényével, hogy aztán a szabadságom idején Baráth Katalin Arkangyal éjjelétől kapjam meg a K.O.-t. Clara Bensen Poggyász nélkülével húztam kicsit tovább immár újra a munkában a nyaralós érzést, majd Almási Kitti segített átgondolni egy-két dolgot Bátran élni című könyvével. A hónap vége felé Marente de Moor A holland szűz c. regénye pedig egy ismeretlen világot, a tőrvívás sportját mutatta meg nekem, és végül Guillame Musso krimije, Az angyal hív zárta a sort.

Hogy augusztusban mi lesz arról fogalmam sincs, semmit nem szeretnék tervezni, lesz ami lesz, hisz az események néha nem olyan irányban alakulnak, ahogy azt én eltervezem, úgyhogy most majd csak sodródom az árral!


A többiek:

2016. július 28., csütörtök

5 könyv, amit olvasás után be kell szereznem otthonra

Biztos más könyvmoly is beleszalad párszor abba a hibába, hogy elkezdi egyre-másra felhalmozni a könyveit, amik aztán évekig állnak majd a polcon olvasatlanul, majd jó esetben valamikor sorra kerülnek, de akkor már nem tetszik. Ennek sok oka lehet: megváltozik az ízlésünk, nyitottunk más műfajok felé, amelyek jobban bejönnek, kiöregedtünk a régi kedvenceinkből vagy egyszerűen csak rosszul súgott az a belső hangunk a könyvek megvásárlásakor. Ebbe a szituációba persze én is beleestem régebben, aztán történt valami, és ma már óvatosabban vásárolok könyvet és sokszor van az, hogy könyvtárból kerülnek hozzám csodálatos történetek, vagy kölcsönbe kapom és ilyenkor esz a fene, hogy nekem ezeket be kell szereznem. Ma ezeket gyűjtöttem egy csokorba, és azt hiszem az egyik megvételét még a héten ki fogom pipálni. (Ez úgysem számít "igazi" beszerzésnek, ugye?)

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Erre a könyvre nagyon sokszor gondolok vissza, mert imádtam a hangulatát. Azt hiszem könyvtári példányt olvastam, és egyszer volt szerencsém belefutni egy antikváriumban kb. 300 Ft-ért, de én balga ott is hagytam. Egyébként ennek a könyvnek a borítójával van gondom, egyik magyar megjelenés sem az igazi, legalábbis szerintem. Viszont a külföldiek közül van egy, ami tökéletes, szóval lehet, hogy inkább angolul kellene megvennem, hogy én is maradéktalanul elégedett lehessek.

Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

Az egyik legjobb könyv, amit valaha ajánlottak nekem, sajnos könyvtárból olvastam ezt is.
Annak idején kislányként mindig irigykedve gondoltam a rizsporos parókát és hatalmas abroncsos, gyönyörű ruhákat viselő hölgyekre a filmekben. Irigyeltem a kort, amiben éltek. Később már irigyeltem az elegáns férfiakat is tőlük, akik mindent megtettek az imádott nő kegyének elnyeréséért. Ennek a könyvnek az elolvasása után már abszolút nem irigykedtem. Hihetetlen, hogy ezek az emberek unalmukban hogyan tudnak az érzelmekkel, a szexualitással játszani, incselkedni, csábítani, szerelmessé tenni, romlásba dönteni. Igazán megérdemelné, hogy valamelyik magyar kiadó újra felfigyeljen rá és újra kiadja, eddig még nem sikerült rátalálnom antikváriumban sajnos. És persze olvasás után a film is kötelező darab, zseniális feldolgozás, zseniális szereplőkkel!

David Gutterson: Hó hull cédrusra

Azt hiszem ezt a könyvet is többször ajánlgattam már, válogattam be ilyen-olyan listára, ez is mutatja, hogy nekem milyen maradandó élményt nyújtott. 1999-ben adta ki a Magvető, hát ez sem most volt már. A Bookline-on láttam belőle egy példányt, elég drágán adják sajnos, és ezzel sem nagyon találkoztam eddig antikváriumokban. Kedves Kiadó(k), örülné(n)k egy újra megjelentetésnek!

Donna Tartt: A titkos történet

Imádtam, imádtam, imádtam! A hangulatát, a szereplőket, az elzárt iskolás világot. Nem egy könnyű, gyorsan befogadható, és pörgős sztori, ellenben olyan, amit az ember olvasás után nehezen enged el, és még sokáig gondolkozik rajta. Én tobzódtam benne végig.
Nagyon örültem, amikor hosszú évek távlatából a Park Kiadó 2015-ben újra megjelentette, új köntösben természetesen, ami szerintem sokkal jobban illik a regény hangulatához. Még nem vettem meg, de szerintem ha a Goldfinch megjelenik még az idén, hozzá fogom csapni ezt is.

Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma

Ez az a könyv, ami ennek a posztnak az ötletét adta. Nekem A
szél árnyéka az egyik kedvenc könyvem és még az Ulpiusos zöld kiadást vettem meg anno. Sajnos a két folytatásra (előzményre) már csak a könyvtárban leltem rá, így repestem, amikor az Európához került Zafón. Az angyali játszmának az új kiadásától rázott a hideg, hiába volt hozzácsapva a Tűzrózsa is, nem éreztem indíttatást arra, hogy újra megvegyem magamnak. Az a borító!!!! Ellenben, amikor megláttam az Angyali játszmának az új borítóját, menthetetlenül elvesztem. Rég volt már ilyen, amikor egy könyv a borítójával ennyire megfogott magának. Persze az is közrejátszik, hogy ez a sorozat is a kedvenceim között van, így gondolkozás nélkül fogom magamnak beszerezni és legalább újra is tudom majd olvasni. A beszerzést szerintem még a héten megejtem, legalább a júliust szuperül tudom majd zárni.

Nektek vannak olyan könyvek az életetekben, amelyeket olvasás után szereztetek be?

2016. július 26., kedd

A misszió

Paolo Giordano: Az emberi test


Észrevettem, hogy sajnos mostanában egyre kevesebbet olvasok olasz szerzőtől, pedig imádom őket, ezért amikor láttam a hírt, hogy az Európánál kiadják Paolo Giordano újabb regényét, tudtam, hogy előbb-utóbb beszerzem. Pláne, hogy a háborús történetekhez fura módon amúgy is vonzódom, és bár eleddig ez inkább csak az első és második világháborút jelentette, mostanában több, napjainkat meghatározó korábbi, vagy éppen zajló 21. századi háborús háttérrel rendelkező könyv talált meg magának.

Az emberi testet olvasva kellett igazán rádöbbennem arra, hogy a tévén, interneten keresztül mi nagyon-nagyon kicsi és kellően megszűrt szeletét kapjuk egy-egy háborús híradásnak, és igen, összeszorul a szívünk, amikor látjuk a harcokról, a robbanásokról a képeket, de a veszteségek, az áldozatok mögé nem látunk. Azt hiszem, hogy ez a könyv pont arra volt jó számomra, hogy felnyissa a szemem: a közös nevezőn belül, nevezetesen a katonaság mint intézmény és foglalkozás bizony megannyi szerteágazó emberi sors van. És ezek a sorsok több ponton nagyon komolyan összefonódnak, hisz rengeteg olyan pillanat következik be egy-egy bevetés során, amikor a csapattársra, annak tizedmásodperc alatt lezajló reakciójára, ítéletére van bízva egy (több) másik ember sorsa is.

"A missziót követő években addig mesterkedett mindegyikük, hogy felismerhetetlenné tegye a másik, korábbi életét, amíg az emlékeket valamiféle hamis, mesterséges fénybe nem vonta, amíg meg nem győzte saját magát, hogy a történtek valójában nem is történtek meg, vagy legalábbis nem vele."

Fura fickó ez a Paolo Giordano. Fizikából doktorált, aztán az írás felé fordult és két, témájában erőteljesen eltérő regénnyel jelentkezett, legalábbis magyarul eddig e kettőt olvashatjuk. Nem is tudom mit vártam, amikor Az emberi testbe kezdtem, mindenesetre jóval több érzés kavargott bennem a regény végén, mint amire számítottam. Giordano maga is kétszer járt Afganisztánban, első alkalommal egy riport kedvéért, második alkalommal már akkor, amikor javában írta a könyvet, úgyhogy számomra nagyon hitelesen be tudta mutatni azt, mi zajlik egy missziót teljesítő olasz kontingens életében Afganisztánban. Viszonylag sok szereplővel operál végig, és bár eleinte nehezemre esett beazonosítani, hogy ki kicsoda, ahogy haladtunk előre kristálytisztán elváltak egymástól a regény karakterei, megismertem a hátterüket, a civil életüket, hogy kit mi hajtott a seregbe és azt is, hogy a csapaton belül milyen erőviszonyok uralkodnak közöttük.

A karakterei közül nem tudok kiválasztani egyet sem, akit kiemelnék, ez a sokszínűség nálam jelentős mértékben hozzájárult a regény szeretetéhez. Mert van itt egy húszéves srác, Ietri, aki anyuka szoknyájától (és a szüzességétől) szabadulna a seregben, van egy mindig a mások szívatásán ügyező, kicsit beképzelt Cederna, és még női karakterhez, Zampához is szerencsénk lesz, akin keresztül beleláthatunk egy picit abba is vajon nőként mivel kell megküzdenie egy katonának nap mint nap, mind a bajtársai, mind a feljebbvalói előtt. De a két legfőbb és legérdekesebb karakter akik igazán keretbe foglalják a történetet: Egitto orvos-hadnagy, aki ahelyett, hogy küldetése lejártával hazamenne, vállal még egy újabb missziót, hogy ne kelljen visszatérnie ahhoz, ami elől menekült, és René főtörzs se semmi, hisz ha nem a seregben van, akkor civilben dzsigolóként tengeti napjait és keres egy kis mellékest, egészen addig, amíg az egyik ügyfele teherbe nem esik tőle. Szóval a srácok ilyen magánéleti gondokkal indulnak Afganisztánba, ahol azt a szerepet töltik be, amit a katonaság rájuk szabott: vezetők, végrehajtók, gyalogok, bástyák, gyógyítók, és bár egyikük sem tudja, de túlélők, még akkor is ha lesz olyan, aki nem tér haza.

Számomra sok csúcspontja volt a regénynek: szerettem amikor bemutatták a tábori életet és azt, amit hátrahagytak, illetve azt, hogy ezt mind a katonáknak, mind a családtagoknak milyen kezelni. Szerettem René vívódását egy jelenetnél, amikor kihasználta, hogy ő a főnök, egyszerűen kibújt belőle a gyarló ember és én nem tudtam elítélni. Cedernát néha máglyára vetettem volna a beképzeltségével és a szemétkedéseivel együtt, de aztán bizonyos történések tükrében megbocsátottam neki mindent.

Összességében kaptam egy kemény regényt, hisz eleddig a katonaságot Apukám kedvenc filmjein (A piszkos tizenkettő, Kelly hősei) és a saját kedvenc sorozatomon (Elit alakulat) keresztül láttam, itt pedig valahogy úgy éreztem, hogy a hús-vér-verejték-könnyek kombinációjából álló 21. századi valóságot kaptam meg, ami azért már jelentősen eltér a második világháborús időktől.

"Miért akar mindig túl sokat, és miért mindig lehetetlent, olyat, ami már elmúlt, vagy ami még rosszabb, olyat, amit sosem kaphat meg? Ez az ő keresztje? Húszévesen kezdi azt kívánni, hogy tűnjön el nyomtalanul minden vágya. Egyszer valamikor el kell jönnie a pillanatnak, amikor az ember már nem félembernek érzi magát, amikor pontosan ott van, ahol lenni akar."


Kiadó: Európa
Kiadási év: 2015
Fordította: Matolcsi Balázs

2016. július 17., vasárnap

Amikor túlagyalod a dolgokat

Lena Anderson: Jogtalan elbirtoklás


Erre a 192 oldalas történetre még a nemrég befejeződött tanulmányaim során hívták fel az egyik órámon a figyelmemet, fel is írtam magamnak, hogy beszerzendő lesz, de szerencsére egyik könyvtári csatangolásom során sikerült megtalálnom az újdonságok között. Habozás nélkül vittem magammal haza és azt kell, hogy mondjam nagyon örülök, hogy elolvastam, mert egy - számomra - nagyon tanulságos történetet kaptam arról, hogy mi nők (bocs, nem általánosítok, csak egy típus, amibe sajnos néha én is beletartozom) hogyan agyaljuk túl a dolgokat, hogyan képzelünk oda is szerelmet, érzelmeket, ahol nincs.
 
"A remény élősködő lény. Eltekint mindentől, ami nem támogatja a növekedést, de ráveti magát a legkisebb morzsára is, ami hizlalja."

A könyv főszereplője, Ester egy harmincas költő, esztéta, akit arra kérnek fel egy nap, hogy készítsen egy előadást Hugo Raskról, aki maga is művész. Ester beleássa magát a feladatba, és egyúttal Hugo életébe is, de olyannyira, hogy hamarosan olyan érzelmeket vél felfedezni magában, amely a szerelemhez hasonlatos. Szép lassan Hugo közelébe férkőzik, hisz interjút is készít vele, sziporkázó diskurzusokat folytatnak, intellektuális szinten nap mint nap csodás párost alkotnak, és Hugonak természetesen nagyon tetszik a fiatal nő kitüntető figyelme. Lassan egy bizonyos határt is átlép a kapcsolatuk, amely Ester meglévő párjára is hatással lesz, illetve egy idő után Ester egész életére is, majd rövid idő elteltével Hugo és a közöttük lévő kapcsolat megszállottja lesz a nő.

Nekem ez egy kőkemény olvasmány volt, szembesültem saját hibáimmal és szégyenkezve vallom meg, de sajnos sokszor felismertem saját magam hülyeségeit Ester cselekedeteiben. Ha valaki nőként volt már olyan szituációban, hogy több vagy másabb érzelmet vitt bele egy kezdődő, alakuló kapcsolatba, mint amit valójában kellett volna, vagy amennyit a másik fél tett bele, akkor az mélységesen át fogja érezni Ester kínlódását, "túlagyalását". 
 
"Mikor az ember szeret, és az érzés viszonzásra lel, a test könnyűnek érzi magát. Ellenkező esetben minden kiló háromnak érződik. A kezdődő szerelem: pengeélen táncolás."

Ha valaki a valós életében általában hamarabb átlát a szitán, ha nem kerget olyan érzelmeket, amelyik a másik félben nem vetnek gyökeret, az bizony ezt a könyvet nagyon fogja utálni. Sajnos én voltam olyan helyzetben, amikor többet gondoltam bele egy "kapcsolatba" mint kellett volna, így abszolút meg tudtam érteni a nő érzéseit, azt, hogy kapaszkodik egy általa kitalált, idealizált érzelembe, az emberbe, aki felé érzi ezeket, vagy akitől várja a viszonzást. Szar érzés, amikor egy regény során azzal szembesülsz, hogy mekkora lúzer voltál, hogy ugyanezeken a fázisokon mentén keresztül te is, csak talán hamarabb felismerted, hogy az egész egy veszett fejsze nyele, és jobb ebből kilépni. Ugyanis itt a másik fél, Hugo, a szememben egy piszok önző pasi volt: akinek jó, ha masszírozzák az egóját, ha fényesítik az amúgy is tündöklő karrierjét, ha egy nő csüng a szavain, ha egy éjszakára valaki más melegíti az ágyát, ellenben az már baromi fárasztó lett volna, ha kerek-perec megmondja a rajongva szerető nőnek, hogy mi is az alapfelállás. Nem, nem, ez túlontúl kényelmes megoldás volt Hugonak, úgyhogy igencsak megnehezítette Esternek a "kiszeretés" folyamatát.

"Akárhányszor mondott valami, némaság fogadta. Hugo sosem reagált arra, amit Ester mondott. Ester mindig reagált arra, amit Hugo mondott. Egyiküket sem érdekelte nagyon a nő, de mindkettőjüket érdekelte a férfi."

Az alcím szerint ez egy szerelem története. Én ugyan még nem találtam meg életem nagy szerelmét, abban sem vagyok biztos, hogy létezik ilyen, vagy ha igen, akkor egyetlenegy van az ember életében, azt viszont piszkosul remélem, hogy az igazi, viszonzott (és itt ezen van a hangsúly) szerelem minden csak nem ilyen, mint amit ez a kisregény elénk tár. Remélem, hogy a szerelem kétoldalú, kölcsönös és nem érdek érzelem, és még ha vannak is idők, amikor az egyik fél többet tesz bele, mint a másik, lesznek idők majd a közös élet során, amikor a mérleg nyelve helyrebillen és a másik ad kicsivel többet. Ugye van ilyen, és nem én vagyok a kis naiv "lányka"?


Kiadó: Animus - a kiadásról csak annyit, hogy igen, ilyen borítókat szeretnék látni nagyon sok regényen - egyszerű, mégis mindent elmond!
Kiadási év: 2015
Fordította: Bándi Eszter
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...