2013. május 30., csütörtök

A hónap leg-leg-leg könyvei #11

Az időjárás már megint a bolondját járatja velünk. Tavasszal itt volt egy rövid időre a nyár, most meg, hogy lassan nyári időnek kellene lennie, odakint szakad az eső, hideg van, szóval inkább kora tavaszt, talán épp márciust éljük át újra. De ez kis "visszalépés" nekem azért jön pont jókor, mert most a márciusi leg-leg-leg olvasmányokat szeretném felsorolni. A tavasz első hónapja olvasás szempontjából kellemes órákat és sok meglepetést tartogatott számomra. Voltak olyan könyvek, amelyekről nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom majd szeretni. Mozgalmas egy hónap volt, hiszen Agatha Christie két könyvével megint bebizonyította, hogy megérdemli a Krimi Királynője címet, de kipróbáltam a külföldön már oly népszerű "new adult" kategóriát is, régi nagy kedvencet elővettem újra, megismerkedtem egy híres spániellel és nyomoztam Dávid Veronnal is, szóval nem unatkoztam egy percre sem.

  1. Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok: azt hittem, hogy Agatha Christie már nem tud olyat mutatni nekem, ami felér a nagy kedvencemmel, a Tíz kicsi négerrel. Tévedtem! Ez az egyik legcsavarosabb könyve szerintem, és már megint annyiszor tévútra vitt olvasás közben, hogy már nem is számoltam, hányszor lőttem bakot a gyilkos személyét illetően.
  2. Baráth Katalin: A borostyán hárfa: 2013 első kedvencét avathattam fel olvasás után. A legjobb rész szerintem Dávid Veron eddigi kalandjai közül és már tűkön ülve várom a folytatást! Imádtam a hangulatot, nagyon örültem, hogy újra visszatértünk Bácskára, hogy újra megjelent Pista karaktere (de még hogy!), hogy Veron szép lassan változik kötetről-kötetre. Egyszóval ha épp most olvasnám a következő részt, az sem lehetne elég hamar!
  3. Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége: az egyik legnagyobb kedvencem és félve vettem le újra a polcról, hogy vajon fogom-e annyira szeretni, mint az első alkalommal. De azt kell, hogy mondjam, hogy jobban szerettem, most sokkal jobban tudtam az egész történetre koncentrálni, nem csak az hajtott, hogy vajon hogyan ér véget Claire és Henry története, hanem igazán átadtam magam a sztorinak. Marad az egyik legkedvesebb könyvem!
  4. Virginia Woolf: Flush: az első könyvem az írónőtől, de nem az utolsó, ebben biztos vagyok. Az egyik legnagyobb ötlet egy ilyen emlékezetes egymásra találás/szerelem történetét a híres spániel, Flush szemszögéből elmesélni.
  5. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8 - Örökké: ez a sorozat sok emléket hozott újra elő bennem, de a legvidámabb perceimet is ennek köszönhettem márciusban, hiszen a szomorkásabb hangulata mellett hozta a megszokott humort.
  6. Tammara Webber: Easy: az első "new adult" kategóriájú könyvem volt és a legnagyobb meglepetés is ebben a hónapban, mert tetszett, pedig kissé félve álltam neki. Főleg a történet komoly mondanivalója miatt szerettem. Annak pedig nagyon örülök, hogy a Könymolyképző magyarul is megjelenteti hamarosan. (Aki meg kacérkodik a gondolattal, hogy elolvassa angolul, nosza rajta, nem olyan nehéz olvasmány!)
  7. Stephanie Perkins: Anna és a francia csók: hát igen, egy újabb ifjúsági márciusban, de mivel megleptek vele, ezért nem volt kérdés, hogy el fogom-e olvasni vagy sem. Azt hiszem az utazási irodáknak ezzel a könyvvel kellene Párizst népszerűsíteniük, mert utána úgy döntöttem, hogy felkerül ez a város is az "egyszer-látnom-kell" listámra. A történet nagyon aranyos, eddig ez mutatta be a legjobban azt a folyamatot, amikor valaki egy idegen városba/környezetbe kerül és a kezdeti honvágy, magányosság egy idő után barátokra találva hogyan alakul át egy teljesen más érzéssé.
  8. Daniel Glattauer: Örökké tiéd: a Gyógyír északi szélre és annak folytatása után már nagyon vártam, hogy jöjjön egy újabb könyv az írótól. Nem gondoltam, hogy ennyire más lesz, mint az előző történet. Ennek volt a legérdekesebb atmoszférája, valósággal rám telepedett, szétcincálta az idegeimet!
  9. Agatha Christie: Ház a sziklán: a humor mindig ott van Agatha Christie történeteiben, de ebben azt hiszem, hogy Poirot és Hastings kettőse a legjobb "alakítását" nyújtotta, nem is tudom hányszor nevettem fel rajtuk. A legnagyobb meglepetést az jelentette, hogy végre, életemben először a jó nyomon voltam a gyilkos személyét illetően.

2013. május 20., hétfő

Emlékek

Emylia Hall: Nyarak könyve


Gyerekkoromban mindig nagyon szerettem, amikor előkerült a nagy családi fotóalbum. Kíváncsian lapozgattam végig őket, és zaklattam a családot a kérdéseimmel azokkal az eseményekkel, rokonokkal kapcsolatban, amelyek megtörténtekor még nem voltam jelen, vagy akiket nem ismertem. Majd tinédzserként eljött az az idő, amikor már saját albumot készítettem, amibe bekerültek a szívemnek kedves eseményeket megörökítő képek. És most jöttem rá, miközben Emylia Hall Nyarak könyve c. regényét olvastam, hogy bizony évek óta nem vettem elő ezt az albumot. De most ennek a könyvnek köszönhetően, újra előástam a saját régi fotóalbumomat. Milyen érzés volt visszarepülni azokba az időkbe? Keserédes! Olyan, amilyen a Nyarak könyve története is.

Egy nap a ködös Angliában élő Beth-t felkeresi édesapja, hogy a távoli Magyarországról csomagot kapott. A zárkózott nőt már a csomag látványa megrázza, már ekkor olyan emlékek kerítik hatalmába Marikáról, az anyukájáról, amiket eddig nagyon mélyen elnyomott magában, és amelyeknek nem akar lehetőséget adni, hogy újra a felszínre törjenek. Aztán Beth mégis rászánja magát a csomag felbontására és egy fényképalbumot talál benne, a Nyarak könyvét, amelyet magyar anyukája készített az évek során emlékül Beth-nek. Innen indul Beth sokszor fájdalmas, de szeretettel, nevetéssel, örömmel és bánattal teli 7 magyarországi nyarának története. 

Az első nyáron - amelynek nem jutott hely a Nyarak könyvében - Beth-t még mindenki Erzsinek hívta és Angliából együtt indult családjával Magyarországra, hogy anyja hazáját meglátogassák hosszú évek után először. De már csak édesapjával ketten tértek haza Balatonról. Anyukája úgy gondolta, hogy nem tudná újra elhagyni a szülőföldjét, ő maradni akart. Ez a nyár Erzsi számára az elválásról szólt.

Az első nyár fájdalmas, fényképek nélküli emlékének felidézése után Beth rábukkan a fényképalbumban azokra a nyarakra, amelyek gyermek- és tinédzserkori életének a legmeghatározóbb pillanatait jelentették, amikor ő még a magyaroknak Erzsi volt Egyenest Angliából. Olyan nyarak voltak ezek Erzsi számára, amelyek - amikor átélte őket - oly gyorsan elrepültek, mintha nem is lettek volna, viszont, amikor várt rájuk, mintha egy örökkévalóság telt volna el közben. Nyarak képei peregnek előtte, az ifjúkor legszebb napjai, olyan történések, amelyet Marikával együtt kellett, hogy átéljen. Amikor tudta, hogy várnak rá ebben a távoli országban, szeretik őt, minden csak érte és neki szól. Amikor nem fontos, hogy koszos lett-e a ruhája játék közben, mert nem szúrták le érte. Amikor nem kellett reggel korán kelnie, este pedig együtt bámulhatta a csillagos égboltot anyukájával és nem zavarták korán aludni. Amikor a legfontosabb kérdés az volt számára, hogy a szomszéd fiú ugye nem a frufru alatt megbújó pattanást vette észre, hanem végre megértette a szeme csillogásában rejlő üzenetet. 
Majd a nő elérkezik az utolsó nyár képeihez, amikor megint minden megváltozott, amikor újra feje tetejére állt a világ, szétesett minden, és a gondtalan, boldog, a jövőt Magyarországon tervező Erzsiből hirtelen Beth lett, aki hazatért Angliába és gyors elhatározással elvágta azt a finom köteléket, amely ehhez a furcsa országhoz és Marikához kötötte. 

Mielőtt belekezdtem a regénybe, nem gondoltam volna, hogy én ezt ennyire szeretni fogom. Szinte belebódultam a könyv hangulatába, úgy éreztem magam, mint amikor egy testes vörösbor utat tör magának a bensőmben és lassan bizseregni kezd tőle kezem, lábam. Szerettem a lassúságát, a szép lassan csordogáló történetvezetést. Azt, hogy Erzsi angliai életéről a magyarországi nyarak felidézése kapcsán tudunk meg egyre többet és többet. Hogy olyan szép kontrasztba állította az írónő a fényekkel, meleggel, boldogsággal teli ragyogó magyar nyarakat és a ködös, egy csöndes házban eseménytelenül zajló angliai napokat, ahol két magányos ember él egy fedél alatt. Szerettem, hogy minden nyárról ott voltak a fényképek, amelyeket szinte én is láttam magam előtt: némelyik egy ellopott pillanat megörökítése, másik egy kevésbé spontán beállítás eredménye. Szerettem a magyar nyarakról, Balatonról, Esztergomról, a Villa Serenáról olvasni, mert olyan gyönyörű leírásokkal festette elénk ezeket a képeket, helyeket az írónő, hogy ha nem ismerném ezeket a tájakat, akkor most biztos felkerültek volna a bakancslistámra.

A könyvben van egy bekezdés, amely keretbe foglalja az egész történetet. Az első oldalakon Marika szemszögéből olvashatjuk ezeket a sorokat, majd az utolsó oldalakon Beth mereng el ugyanígy. Ez a gondolat ízelítőt nyújt abból, hogy milyen is a hangulata ennek a történetnek:

"A könyv élettől lüktet és magához csalogatja. Érzi a fakó bőrre kent kókusztej illatát, amely a szeplőket hivatott távol tartani. Érzi a fafüst hajba ivódó illatát, mintha csak nyaldosó lángok közt táncoltak volna. Érzi a cseresznyés pezsgőpor ízét is, olyan, mint valami édes bizsergés. A lapok fölé hajtja a fejét, elkapta a pillanat, és az illat, amit érez, balzsamos. Életadó és mennyei."

Egyet sajnálok csak: hogy olyan gyorsan elolvastam. Szívem szerint beosztottam volna, hogy egy napra csak egy nyár történetét tudjam meg, de nem ment. Ha letettem, azt vettem észre, hogy csak kőrözök a könyv felett és azon gondolkozom, hogy vajon Erzsi következő nyara hogyan alakult, és mi történhetett ami miatt ez a nő elzárta magát attól az országtól, amelyet fogadott hazájának tekintett sok éven át. Féltem, hogy a történet végén a kérdéseimre kapott válasszal nem leszek majd elégedett. Aztán az utolsó oldalak elolvasása után megkönnyebbülten zártam be a könyvet, mert az írónő megmutatta nekünk, hogy bármilyen fájdalmas is a múlt, bármilyen hibát követtünk is el, soha nem késő csomót kötni arra a bizonyos elvágott szálra, hogy a Nyarak könyvében még van pár üres oldal, van lehetőség új emlékekre és újrakezdésre. És ezek az oldalak csak ránk várnak, hogy megtöltsük őket!


Értékelésem: 5 / 5-ből
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadási év: 2013
Fordította: Mesterházi Mónika

A magyar kiadást öröm kézbe venni! Olyan a könyv külsőleg, amilyennek Emylia Hall leírja a Nyarak könyvét, ráadásul a belső oldalon hangulatos fényképeket találhatunk még, ami tovább fokozza a fényképalbum hatását.

2013. május 17., péntek

Könyv és kávé = nekem a mennyország

Hozzánk épp ideért a meteorológia által beígért felhőszakadás és égi háború. Ennek következtében az alvásra most gondolni sem tudok, a nagy csitt-csatt kiverte az álmot a szememből. Gondoltam olvasás mellett kalandozok egy kicsit a könyvesboltok internetes oldalán is, és egy olyan könyvre akadtam, amit most rögtön szeretnék olvasni, mert hiszen ha az ember lánya kávé őrült és a könyveket is imádja, akkor biztos, hogy megakad a szeme A kávék költője címen. Igazából akkor csattant a könyvcsapda zárja rajtam, amikor megláttam, hogy Anthony Capella a könyv szerzője, akitől tavaly olvastam a Szerelem étke c. regényét, amire a mai napig jó széles mosollyal gondolok vissza. Pont a héten nézegettem a sorakozó könyveket a polcon és a Szerelem étkén is átsiklott a tekintetem, miközben arra gondoltam, hogy de jó lenne, ha ennek a fickónak a többi könyvét is kiadná valamelyik kiadó. A Geopen meghallotta a kérésemet, íme:

London, 1896. Robert Wallis pénztelen és gondtalan világfi. Amikor egyéb bevételi lehetőség híján Samuel Pinker londoni kávénagykereskedő szolgálatába áll, nem sejti, hogy élete egyszer és mindenkorra megváltozik. A költői babérokról csak álmodó, de a szavakkal jól bánó fiatalembertől azt várják, hogy Pinker lányával, a szenvedélyes Emilyvel együttműködve fogalmazza meg és kategorizálja a különböző kávék ízeit.
Ez a váratlan feladat átfogó érzéki, érzelmi és - az események alakulása folytán - tényleges utazásra indítja hősünket, melynek során a kávék költője a kávé különböző ízei mellett mindenekelőtt önmagát fedezi fel.

Anthony Capella az afrikai Ugandában született 1962-ben. Első regénye, a "Szerelem étke" 19 nyelven jelent meg, egyebek közt magyarul is. A "Kávék költője" elsöprő, érzéki, két évtizeden és három kontinensen át kanyargó szerelmi történet, egzotikus és feledhetetlen érzékek lakomája. A szerző írásai elválaszthatatlanok a gasztronómiától, regényeit áthatja a kulinária és az azzal összefonódó érzékiség.

Megjelenés: 2013. május 21.
Ár: 3.990 Ft
Kiadó: Geopen

A külföldi megjelenés borítói megint csodálatosak, de számomra ez a befutó. Egyszerű, mégis csodálatos, a színei pedig tökéletesek.


2013. május 11., szombat

Díjat kaptam!

A hét egyik legkellemesebb meglepetése az volt, hogy Miamona virtuálisan meglepett egy csokor rózsaszín rózsával, ami egyben Best Blog díj is. Ezúton szeretném megköszönni, hogy gondolt rám a díj továbbadása kapcsán, bevallom, nagyon jól esett!

Mivel a díjhoz tartozik pár szabály*, amelyből az egyik az, hogy 4 blogger részére én is átnyújthatom a Best Blog díjat, az alább olvasható a kis listám azokról, akik posztjait mindig nagyon szeretem olvasni, és akik miatt általában gyarapodni szokott a kívánságlistám is. Elképzelhetőnek tartom, hogy már másoktól is megkapták, de én ezúton szeretném megköszönni Nekik a sok tartalmas és szórakoztató bejegyzést, amivel ellátnak hétről-hétre, hónapról-hónapra! Remélem, még sokáig így lesz ez!

Diamant
Nokedli


*említsd meg, hogy kitől kaptad a díjat, majd sorolj fel 4 olyan bloggert, akiknél a feliratkozott olvasók száma 200 alatt van, aztán hagyj az oldalukon egy-egy kommentet!

2013. május 10., péntek

Fehértollasnak lenni

John Boyne: A gyáva

 

Nagyon ritkán kezdek úgy bele könyvbe, amit még senki nem olvasott vagy ajánlott az ismerőseim közül, hogy ne nézzek utána a külföldi oldalakon, vagy ne járjam kicsit körbe, hogy valóban szeretném-e elolvasni. Most valami miatt mégsem tettem így. Egyszerűen amikor megláttam, hogy John Boyne-tól egy újabb könyv jelenik meg magyarul, tudtam, kell nekem, pláne azután erősödött meg még jobban ez az elhatározásom, amikor a fülszövegből kiderült, hogy a történet az 1. világháború idején játszódik.

A regény Tristan Sadler, egy huszonegy éves fiatalember története. Ez a fiú a nagy háború kitörésekor hazudott a koráról azért, hogy mielőbb besorozzák, hogy mehessen a frontra harcolni. Most pedig, hogy a háború véget ért, egy könyvkiadónál dolgozik és élete egyik legnagyobb próbatételére készül: találkozni fog legjobb barátjának, William Bancroftnak a húgával, hogy visszaszolgáltassa a lánynak bátyjához írt leveleit és beszámolhasson barátja halálának körülményeiről. Will elesett a fronton, de nem ütközetben, szolgálatmegtagadás miatt kivégezték. Családja azóta is ezzel a szégyenfolttal éli az életét, a kisvárosban mindenki kerüli őket, hiszen William fehértollas lett. Tristan megérkezik, találkozik Mariannal és a lány kérésére elmeséli megismerkedésük, kiképzésük, katonáskodásuk körülményeit.

A történet ennek megfelelően két szálon fut. Tristan és Marian találkozása a jelenben az egyik szál, az az egy nap, amit Tristan a kisvárosban tölt. A második szál a múlt, a két fiatalember találkozása és barátságkötése, mindazoknak a körülményeknek a bemutatása, amelynek hatására William abszolutista lett a seregben.

"– És az abszolutista? – kérdezem
– Nos, ő a skála másik végén van, Sadler – mondja. – Ő egyáltalán semmit sem hajlandó tenni, amivel előmozdítaná a háborús erőfeszítést. Nem hajlandó harcolni, nem hajlandó segíteni azoknak, akik harcolnak, nem hajlandó kórházban dolgozni vagy a sebesültek segítségére lenni. Egyáltalán semmit sem hajlandó tenni, de tényleg, csak ül a babérjain, és azon siránkozik, hogy az egész csak ámítás. És ez még csak a kezdet, Sadler, úgy ám. Gyávaság a legfelső fokon."


Forrás: wikipedia
John Boyne nagyon jó világháborús regényt alkotott. Kezdve a kiképzés történetével, ahol a fiatal fiúk megaláztatásoknak, gyötrő gyakorlatozásoknak vannak kitéve, egészen a frontvonalon zajló kegyetlenkedésekig, az éhezésig, a fedezékben töltött napokig, amikor már azt sem tudja az ember, hogy nappal van-e vagy éjszaka, és már a patkányok sem zavarják, minden leírása mélyrehatóan valósághű. Tristan tolmácsolásában ezeket a jeleneteket szinte magam előtt láttam, szinte éreztem az orromban a harcteret betöltő füstöt, hallottam a sebesültek jajgatását, összeszorult a gyomrom a felesleges kegyetlenkedésektől és elgondolkoztam a háborún. Ott zakatolt bennem végig a kérdés: miért? Miért? Persze, tanultam az iskolában a történelmi hátteret, tudatában vagyok az okoknak, de ezt elfogadni szerintem akkor sem lehet.

"Nem, én egyszerűen nem hiszem el, hogy helyes dolog lenne egy másik ember életét hidegvérrel elvenni. (...) És különben is, mi bajom van nekem egy német sráccal, akit Berlinből, Frankfurtból vagy Düsseldorfból rángattak el, hogy a hazájáért harcoljon? Neki mi baja van velem? (..) Mégis inkább egyszerűen éjt nappallá téve gyilkolásszuk egymást."

A háborús vonal mellett jött az igazi meglepetés. A két fiú barátsága, amelyről spoiler nélkül nehéz írni. Mert ahogy haladunk a kiképzéstől az éles bevetésig a két fiú kapcsolata folyamatosan változik, alakul, napról napra közelebb kerülnek egymáshoz és finoman lehet érezni a könyv lapjaiból, hogy itt valami más is van a levegőben. Kérdés az, hogy egyoldalú-e ez a másfajta érzelem, és hogyan viszonyul ehhez a másik fél? De ha csak arra gondolunk, hogy a regény az 1910-es években játszódik, akkor szinte adott a válasz a kérdésemre. 

Mindezek - a háború kegyetlen volta és a két fiú közötti egyszer fent-egyszer lent fajta kapcsolat - vezet oda, hogy William egy nap megtagadja a harcot, abszolutistának vallja magát és inkább vállalja a biztos halált, mint a további öldöklést a frontvonalon. Tristan igyekszik megmásítani barátja döntését, bevet minden érvet, ami eszébe jut, de lesz egy pont amikor fordul a kocka, amikor olyan történik, ami Tristan egész hátralevő életére rányomja a bélyegét.

"Én nem hiszem, hogy igazán túléltem. Lehet, hogy nem temettek francia földbe, de azért én ott maradtam. A lelkem mindenesetre. Azt hiszem, egyszerűen csak lélegzem. Lélegezni és életben lenni viszont nem ugyanaz."

Olvasás közben fogalmam sem volt, hogy hova vezetnek és meddig tartanak majd a szálak. A regény elejétől szimpatizáltam Tristan karakterével, de ahogy a katonaság előtti éveiről is kiderültek a részletek, még jobban a szívembe zártam. Willt egy életvidám fickónak képzeltem el, akinek sokszor csak a bolondozáson jár az esze, és vajból van a szíve. Csak közbeszólt a történelem és az élet olyan döntések elé állította, amely mindezt a könnyedséget elveszi tőle, majd teljesen más emberré formálja. Olyan döntéseket kellett meghoznia, ahol nem volt jó választás, csak a nehéz és a még nehezebb közül tudott választani.

Az egész regényre az utolsó fejezet tette fel a koronát. Ott Boyne még egyszer facsart egyet a szívemen, de ezzel lett kerek és lezárt a történet számomra.

Két nap alatt olvastam el a könyvet és lassan két hét után is itt motoszkálnak a gondolatok bennem, sokszor visszatérek bizonyos jelenetekre és fáj a szívem. Fáj a szívem Tristan sorsa miatt, hogy az ő döntése és Will döntése hány ember életét befolyásolta, és fáj a szívem a háború miatt, mert olyan helyzetet teremtett, hogy aki úgy érezte, hogy ez nem az ő harca, azt gyávának kiáltották ki, holott szerintem sokszor a legbátrabb döntés az, hogy ragaszkodunk ahhoz, amit a belső morális énünk mond.


Értékelésem: 5/5-ből

Kiadó: GABO
Kiadási év: 2013
Fordította: Komló Zoltán

2013. május 7., kedd

A hónap leg-leg-leg könyvei #10

Nagyon el vagyok maradva a 2013-as olvasásaim leg-leg-leg kategóriába való besorolásával, így - bár odakint sokszor már a nyarat idézi az időjárás -, ez a bejegyzés még mindig csak a februári hónapról szól. Az év második hónapjára nem éppen a legjobb szívvel gondolok vissza: kaptam hideget-meleget, változott körülöttem minden. Egy valami maradt állandó: olvastam. Igaz nem annyit, amennyit szerettem volna, de nem is a mennyiség a lényeg, hanem az, hogy kiszakadjon az ember egy kicsit a mókuskerékből, találjon olyan valós vagy kitalált világot, ahová egy kicsit elvonulhat. Februárban 5 ilyen menedékre leltem. Volt köztük magyar novellás kötet, egy posztapokaliptikus ifjúsági regény, egy újabb borzongást kiváltó hangulatú Joanne Harris könyv, még több részletet tudtam meg Robert Capa életéről és bebújhattam olyan nők bőrébe, akiket eddig én is irigyen figyeltem.

  1. Mikszáth Kálmán: Galamb a kalitkában: a legnagyobb magyar mesélő imádnivaló történeteinek gyűjteménye ez a könyv, amely a legtöbbször késztetett nevetésre pikáns életképeivel február folyamán.
  2. Karen Thomson Walker: Csodák kora: a legfélelmetesebb jövőképet lefestő történet, amelyről csak remélni merem, hogy soha nem fog megtörténni. 
  3. Susan Fortes: Robert Capára várva: a legnagyobb szerelem februárban. Nem győzök erről a férfiról eleget olvasni, hihetetlen, hogy milyen élete volt. Akit egy kicsit is érdekel a leghíresebb képe, a Milicista halála és keletkezésének háttere, Gerda Taróval való szerelme, annak bátran ajánlom ezt a regényt, nem fogja megbánni!
  4. Joanne Harris: Aludj kislány: az a könyv, amelynek a szereplőitől a legjobban undorodtam, ugyanakkor elfogult vagyok a hangulatteremtés legnagyobb boszorkányával szemben, mert aki úgy tud írni, hogy bár rázott a hideg a főszereplőitől és a történettől, mégsem tudtam letenni, annak és a könyvnének is a legnagyobbak közt a helye!
  5. Galgóczi Dóra: Felpróbált életek: alakját tekintve a legkisebb könyv volt, de a legelgondolkoztatóbb témát mindenképpen ez szolgáltatta számomra februárban.


2013. május 5., vasárnap

A felnőtté válás kapujában

Szilvási Lajos: És mégis őrizetlenül


Számomra Szilvási Lajos könyvei a kapaszkodót jelentik. Azt a fajta kapaszkodót, amikor nincs kedved senkihez, és semmihez, kiábrándult vagy és elkeseredett, de nem akarod, hogy ilyen legyél, ezért kell valami olyasmi, ami kirángat ebből az állapotból. Ezért (is) volt jó ezt a könyvet olvasni. Mert ahogy belekezdtem, megszállt valami csendes elégedettség, és olyan könnyen csusszantam bele a történetbe, mintha nem is 50 évvel korábban íródott volna és nem lennék majdnem kétszer annyi idős mint a főszereplők.

A történet elején a Balatonon járunk, augusztusban, itt ismerjük meg Varga Ádámot, aki az utolsó gondtalan nyarát tölti itt. Ádám sikeresen leérettségizett, szeptembertől egy új világ várja: a felelősségteljes orvostanhallgatók élete. A nyaralás jól sikerül, ugyanis az egyik napon egy harmincas férjezett asszony karjában találja magát. Fiatal lelkesedéssel  és mohósággal veti magát bele élete első (testi) kapcsolatába, amely neki érzelmileg sokkal többet jelent, mint az asszonynak. Ezért csalódik óhatatlanul, hiszen ő az asszonynak csak egy könnyű nyári flört. Ádám a csalódástól kicsit megkérgesedett szívvel indul haza Pestre, és a zsúfolt vonaton egy fiatal lányt, Tímár Mariannt sodorja mellé a sors. Ádám a női nem iránt érzett haragjában először tudomást sem akar venni a lányról, de hosszú az út, a lányból pedig árad az életkedv. Szóba elegyednek egymással, majd Pestre érve nem is igazán szeretnének elköszönni, így a fiú hazakíséri a lányt, hogy nyújtsák a búcsú pillanatát. 

"Székesfehérvár előtt mutatkoztak be:
- Varga Ádám.
- Tímár Mariann.
Ádámnak tetszett, hogy a lány megmondta a vezetéknevét is. A fruskák közül a butábbja mindig csak a keresztnevét mondja meg."

Aztán nem állapodván meg semmiben sem (ej, fiatalok!) mind a ketten mennek a maguk útján. Ádámnak elkezdődik az egyetem, ahová gyerekkori legjobb barátjával, Parafával együtt járnak. Szülei büszkék a fiukra, mindenben támogatják, de annyit észrevesznek rajta, hogy a nyaralásból hazatért fiú, már nem is annyira fiú, valami megváltozott benne, lassan kezd férfivá érni, lassan kezd a saját maga ura lenni. 
A lány, Mariann még keresi önmagát, nem tudja, hogy az érettségi után mihez is kezdjen. Egyedül él édesanyjával, aki nem nagyon szorgalmazza, hogy a lánya kezdjen valamit az életével. Ő megelégszik azzal, hogy Mariann otthon vezeti a háztartást, holott nem élnek nagy lábon, az édesanyja kisiparos keresetéből épphogy fent tudja tartani magukat. De ebből Mariann akkor még semmit nem vesz észre.

Persze a közös vonatozás élménye mind a két fiatalban élénken él, és szeretnék ha folytatódna közöttük az a "valami", ami akkor elkezdődött. Ádám lesz az, aki egy este hirtelen eltökéltséggel újra felkeresi a lányt, ráadásul épp megmenti egy tolakodó alaktól. Innentől kezdve nincs megállás, fülig szerelmesek lesznek egymásba.

Boldogságukat megzavarja egy rossz hír: kiderül, hogy Mariann édesanyja nagyon beteg, kórházba kell mennie és a lány ottmarad egyszál magában, majdhogynem pénz nélkül. Ádám ekkor döntő lépésre, a felnőtt lét első igazi nagy döntésére szánja el magát. Teszi mindezt úgy, hogy titkolja elhatározását Mariann, sőt még a szülei előtt is.

"Eddig ő volt, aki csak kapott ebben a szerelemben, ezután végre adhat, becsületesen, olyan áron, amit – bár titkolnia muszáj – sohase kell szégyellnie senki előtt. Könnyű lustálkodni olyan szerelemben, ami nem kíván áldozatot se egyiktől, se másiktól. Nem is igazi az talán. Hiszen legtöbben úgy mondják: együtt járunk. Az igazi szerelem ott kezdődik, amikor bizonyítani kell, hogy mindenre képes vagyok a másikért."

Nem tudom, hogy Szilvási hogyan csinálja, de mindig olyan közel kerülnek a szívemhez a karakterei. Ádámot nagyon megszerettem. Első nagy lángolás után, rögtön a csalódást tapasztalja meg, majd a nagy sértődöttségében majdnem elment az első igazi nagybetűs szerelem mellett. Tetszett, ahogy beleszeretett Mariannba, ahogy sietett esténként a lányhoz, ugyanakkor a feladatait sem hanyagolta el. Az a rész különösen kedves volt számomra, amikor első alkalommal veszekednek és lány elküldi a fiút, hogy majd egyedül megy haza, aki megmakacsolva magát csak annyit mond: " Ha nem vagyok melletted, azt csinálsz, amit akarsz. De ha velem jössz el, én haza is kísérlek."

Szerettem olvasni a két fiú, Ádám és Parafa közötti barátságról. Még akkor is ha nem mindig voltak egymással őszinték, tudták, hogy számíthatnak a másikra. Valami ilyen kapocsnak kellene lenni két igaz barát között. Szavak nélkül is megértették egymást, csak megfigyelve a másikat, már tudták is, hogy mi játszódhat le a barátjukban.

Egy dolgot, ezt a fene nagy titkolózást nem értettem eleinte. Nem értettem, hogy miért nem mondja meg Ádám már az elején, hogy van neki ez a lány, ez a Mariann. Aztán meg a nagy döntés miatti titkolózásért lassan én is haragudni kezdtem rá. De később rájöttem, hogy még él bennem az emlék, milyen is volt tizenévesnek lenni, amikor az ember sokszor úgy érzi, a világ összeesküdött ellene, igyekszik külön utakon járni, nem úgy élni, mint a szülei, szóval a lelkem mélyén a végén mégiscsak rokonságot tudtam érezni a bizonyítani akaró fiúval.

Mariannt a regény elején gyorsan megkedveltem. Egy fecsegő, boldog lány volt, aki mámorosan veti bele magát élete első szerelmébe. Aztán jöttek a gondok és Mariann karaktere változott. Ráadásul előnyére: rájött, hogy anyja eddig túlságosan is burokban tartotta, nem tudott semmit a felnőttek világából. Tudta, hogy most nem nyafoghat, most neki kell segítenie édesanyján, munkába kell állnia. De aztán egyre nehezebb lett minden és ilyenkor hajlamos az ember az első nagy akadályoknál feladni, pontosabban nem is feladni, hanem ha egy könnyebb megoldás kínálkozik, akkor hajlamosabb azt megragadni.

A befejezés pedig? Romantikus lelkem mondhatná azt, hogy valamilyen szinten nyitott maradt. De, nem, nem hiszem, hogy Szilvási nyitottnak szánta volna. Hanem talán figyelmeztetésnek. Hogy nem mindig a könnyebbik út a jobb választás, hogy az értelmetlen titkolózásnak mekkora romboló hatása lehet a kapcsolatokra nézve, hogy az élettől a pofonokat folyamatosan kapja az ember, és az első után kénytelen lesz a többihez hozzáedződni.

"Mindenki félti a gyerekeit. Aztán mégis őrizetlenül nő fel valamennyi. Az élet ilyen."

Szilvási nem véletlen lett pár könyve után az egyik kedvelt íróm. Szeretem a regényeinek témáit, szeretem a megalkotott karaktereit. Most is érdeklődéssel olvastam a felnőtté válás kapujában álló két fiatal próbálkozásait, hogy legyűrjék az első akadályokat. Kedvenc nem lett (az Egymás szemében c. regényét eddig nem tudta felülmúlni), de nagyon élveztem! 


Értékelésem: 4 / 5-ből

Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadási év: 1983 (harmadik kiadás)
(Képek forrása: www.weheartit.com)

2013. május 1., szerda

Könyvszaporulat - április

Nem kellett ahhoz jóstehetség március végén, hogy tudjam, április veszélyes hónap lesz a pénztárcámra nézve. Amennyire rettegtem, hogy elszáll velem a ló a beszerzések terén, szerintem egész visszafogott voltam és a Könyvfesztiválon sem engedtem oly sokszor a csábításnak. A lényeg, hogy áprilisban 5 könyvet tehettem az amúgy is jól megpakolt könyvespolcaim egyikére.

Az első elcsábulásom eredményeképpen az Alexandra Bella Italia akciójának keretében Marcello D'Orta Rómeó alulról jegyezte el Júliát c. könyvét szereztem be, amely nápolyi gyerekek dolgozatait tartalmazza a szerelem és szexualitás témakörében. Egy pár óra alatt el lehet olvasni az egész könyvet, viszont a nyugalom megzavarására alkalmas, szóval csak egy jó adag előkészített papír zsebkendővel célszerű olvasni, ugyanis nekem közben potyogtak a könnyeim a nevetéstől. Szóval jobb ez a könyv bármilyen antidepresszáns tablettánál, csak ajánlani tudom mindenkinek!

Aztán a Könyvhétig önuralmat gyakoroltam, na de ott már nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Két könyvet mindenképpen meg szerettem volna venni. Ezek John Boyne A gyáva és Davide Enia Úgy a földön is c. regényei voltak. A harmadik, amely ekkor még a táskámban került már régóta érdekelt és most úgy döntöttem, hogy meg is veszem Paola Zannoner Célvonal c. könyvét.

Az utolsó bűnözésemet Nokedlinek, pontosabban az általa olvasott és értékelt könyvnek köszönhetem. Ahogy olvastam, hogy mit írt róla, már tudtam, hogy mindenképpen el kell olvasnom nekem is és a döntésem másnapján egy antikvárium mellett vitt el az utam. Természetesen benéztem, és persze, hogy megtaláltam aprópénzért a polcok egyikén E. M. Remarque Nyugaton a helyzet változatlan c. könyvét. Nem hagyhattam ott!

Annak áprilisban is nagyon örültem, hogy a beszerzett könyveket olvasom is, nemcsak "összecápáskodom" őket, hisz a fenti 5 könyvből 3 már az elolvasottak között talált új helyet.
Májusra is vannak már terveim, gyarapodik a listám, néha kihúzok belőle egyet-kettőt és hátrébb sorolom, néha pedig újak kerülnek hozzá, de az biztos, hogy jövő hónapban sem maradok majd üres kézzel.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...