2014. február 23., vasárnap

Hol van Natalie?

Harlan Coben: Hat év


Azt gondoltam, hogy két elolvasott Coben-regénnyel a hátam mögött ha valami jó kis krimire vágyom, akkor a Hat évvel nem nyúlhatok mellé. Nos, tévedtem. Ráadásul az előbbi posztomban Nicholas Evans Semper fortis c. könyve kapcsán ecsetelgettem, hogy miért van az, hogy bizonyos regényeket lépten-nyomon reklámoznak, másokat meg alig, erre a következő olvasmányom, a Hat év, pont egy olyan volt, amellyel szinte minden nap találkozom a metrón utazva. A hirdetés szerint a kőkemény krimit kedvelőknek íródott ez a mű. Hm, én szeretem a krimit, a kőkemény verziója is jöhet, ellenben erre a könyvre biztos nem használnám ez utóbbi jelzőt.

Adott egy férfi, Jake Fisher, aki egy Kreatív rekreációs központban találkozik egy lánnyal 6 évvel korábban mint ahogy mi, olvasók a történetbe cseppenünk, és rögtön egymásba szeretnek. Csakhogy alig 3 hónapnyi lángolás után Natalie kiadja Jake útját, mert életébe visszatér régi pasija, Todd Sanderson és pik-pak össze is házasodnak egymással. Jake elmegy az esküvőre, amelyre magától Natalie-tól kapott meghívót (kedves lány, ugye?) és ott a lány megígérteti a fiúval, hogy soha nem próbálja ezután megkeresni, soha nem próbálja meg felvenni vele újra a kapcsolatot. Jake tartja is magát az adott szavához 6 évig, bár a szíve azóta is darabokban. Csakhogy egy nap meglát egy gyászjelentést, amely Todd Sanderson haláláról számol be. Szinte hezitálás nélkül ül fel a repülőre és megy el a temetésre, ahol azzal kell szembesülnie, hogy a gyászoló özvegy nem az ő Natalie-ja és Todd Sanderson sem az az ember, akinek ő képzelte. De hol van Natalie, mi történt vele az elmúlt 6 év alatt?

Ez a kérdés igyekszik fent tartani a regény folyamán az olvasó izgalmi szintjét. Kicsit olyanná vált számomra ez a "Hol van Natalie?" kérdés, mint annak idején a Twin Peaksben a számtalanszor feltett "Ki ölte meg Laura Palmert?", amely majdnem a film szállóigéjévé vált.
Nem mondom, hogy izgalmakban nem volt hiány a könyvben, de több szempontból is baromi mérges voltam miután elolvastam a történetet. Aki szándékozik elolvasni a történetet, az innen ne olvasson tovább, spoiler-hegyek következnek!

Az ingerültségem tárgya első körben az volt, hogy kb. fél évvel ezelőtt olvastam Cobentől a Senkinek egy szót se! c. regényét, amely baromira tetszett, izgalmas, érdekes volt és most, hogy a Hat évet is elolvastam, egy csomó hasonlóság fellelhető a két történet között. Miért kell majdnem kétszer megírni ugyanazt? Oké, lehet, hogy én választottam mellé és ha mondjuk pár év távlatából olvastam volna a mostani könyvét ez fel sem tűnne, de most nagyon zavart.
Aztán én bizony hiteltelennek éreztem azt, hogy Jake egy 3 hónapos kapcsolat után évekig nem tudja Natalie-t elfelejteni. Évekig! De, amikor Natalie kiadta az útját anno, mint egy kiskutya elfogadta azt és nem csinált semmit Natalie döntése után, egyszerűen csak elment az esküvőre. Ezt teszi egy szerelmes férfi? Feladja? Nem harcol a nőért? Mondjuk én Jake helyében tuti legalább rákerestem volna a neten Todd Sandersonra és azt, amit a halála után ki tudott róla deríteni, akár akkor is megtudhatta volna és rájött volna, hogy itt baromira sántít valami (oké tudom, akkor nincs regény).
Következő alkalommal ott vonogattam igen sűrűn a szemöldököm, amikor végre színre lépnek a rossz fiúk és Jake összetűzésbe keveredik velük, amely során az egyiküket ki is nyírja (megjegyzem egy igen hírhedt és tapasztalt bérgyilkosról van szó, bár Jake nagy darab pasi szóval akár még valóban össze is jöhet neki). Ezután persze a másik - aki szintén az istenkirály a bérgyilkosok között - nem ered rögtön Jake nyomába!!! Én legalább azt vártam, hogy miután Jake hazakeveredik eme incidens után nem egy, nem kettő, hanem legalább egy tucat rossz fiú várja már otthon, hogy bosszút álljanak rajta. De nem, van még ideje ezt-azt kinyomozni, többek között elmenni a rossz fiú temetésére is.
Ott meg aztán végképp fogtam a fejemet, amikor Jake felkeresi Natalie húgát és a húgának évekig nem volt az gyanús, hogy Natalie a férjhez menetele után kijelentette, hogy olyan sokat utazgatnak majd a férjével távoli országokba, hogy nem fog tudni se telefonálni, se e-mailt írni, szóval jó esetben félévente majd küld egy képeslapot. Ennyi? És a húga ezt csak így elfogadja? Mert mi lenne teszem akkor, ha a húg szeretné meglátogatni valamelyik utazásuk alkalmával a nővérét és a férjét, vagy meghalna az anyjuk és utol kellene érni Natalie-t? Akkor hol és hogyan keresse? Na, szóval nekem ez már kicsit sok volt. És még sorolhatnám...

De azért nem mondom azt, hogy nem kötött le a regény, mert érdekelt, hogy hogyan oldja meg Coben a történetet (mellesleg a megoldásra is nagyon gyorsan rá lehet jönni, persze a konkrét kiváltó okokra csak a menet közben kiderülő tények és információk tükrében), csak ez a regénye nekem most nagyon foghíjasra sikerült. Szórakoztatónak szórakoztató volt, a stílusa könnyed és olvasmányos, kőkeménységet ugyan nem találtam benne, de azért még a humorát (főleg Jake és az egyetemi titkárnő közötti párbeszédeket) csíptem. Az biztos, hogy most egy ideig nem kerül a kezeim közé Coben egy újabb regénye, és az is, ha igazi kemény krimire vágyok, akkor újra elolvasom Stieg Larsson Millennium-trilógiáját, mert az aztán minden oldalán odacsap.

Értékelésem: 2,5 / 5 -ből

Kiadó: Jaffa
Kiadási év: 2013
Fordította: Illés Róbert

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...