2016. december 30., péntek

Decemberi könyves örömök

Rettentő furcsa, hogy a 2016-os év utolsó könyves zárását írom éppen. Nem tudom hová tűnt el ez az év, főleg ez az utolsó hónap, de - és tudom, hogy ezt szinte minden alkalommal elmondjuk - hihetetlen gyorsan eltelt. Könyves szempontból csudajó könyvek kerültek hozzám, illetve a hónap eleji megtorpanást követően végül is sikerült elég sokat olvasnom. Minden egyebet tekintve felemás lett a hónap, de ha szomorkodtam, vagy éppen el is keseredtem valami miatt, sok barátra számíthattam, akik biztatnak és ott állnak mellettem, ami nagy erőt ad és szuper érzés.

De akkor lássuk a beszerzéseket! Két könyvet vásároltam saját magamnak, ebből az egyik Leslye Walton Ava Lavander különös és szépséges bánata volt, ami egy csodás köntösbe bújtatott olvasmány. Ahogy megvettem el is olvastam, és sajnos nem voltam vele teljesen elégedett, de ezt szerintem annak köszönhető, hogy ebben a kategóriában nálam Alice Hoffman nagyon magasra tette a lécet, amit az írónő nem tudott megugrani. A másik vásárlásom Böszörményi Gyula Ambrózy báró sorozatának 3. kötete volt, az Ármány és kézfogó. Sajnos nem írhatom le, hogy a trilógia zárókötetéről van szó, mert ugyan első körben így tervezték, végül mégsem fejeződik be Mili, Emma és Richárd kalandja ezzel a résszel, ami nekem picit csalódás. Nagyon vártam ezt a részt, rákészültem, hogy végre mindennek a végére pont kerül majd, erre kiderül, hogy nem. Persze a rajongó énem örül egy újabb történetnek, de nem teljes az örömöm, ráadásul ki tudja mikor érkezik az újabb rész (azt már nem is merem leírni, hogy az lesz a zárókötet ...).
Itt persze még nem értek véget a beszerzések, bár a többit már a karácsonynak köszönhetem. Négy könyv várt a karácsonyfa alatt. Ezek közül Eduardo Sacheri Ilyen a boldogság c. regényét a barátnőmtől kaptam, amit pont ma be is fejeztem és igazán kedves, aranyos történet volt, jó lezárása lett ez az évnek. A családomtól három nagyon vágyott könyv került hozzám: M.O. Walsh Fényed ki ne hunyjon, Elena Ferrante Briliáns barátnőm és Colm Toibín Brooklyn. Az a "baj", hogy azt súgja a hatodik érzékem, hogy szuper könyvekről van szó és egyszerűen nem akarom rájuk vetni magam, hanem tartalékolom őket 2017-re (tudom, egy nap múlva itt van :)).

Olvasások terén nagyon nehezen indultam decemberben. Egy mesekönyvvel kezdtem, amit két pöttöm lánykának vettem, ez pedig a Hókirálynő volt. Nagyon megtetszettek az illusztrációk, felnőttként is teljesen bele tudtam magam élni Andersen meséjébe. Aztán, hogy azért a karácsonyi hangulat is megjöjjön Dash és Lily történetét folytattam angolul, The Twelve days of Dash & Lilyt olvastam nagy lelkesedéssel. Kevésbé rózsaszín ez a kötet az elsőhöz képest, de nagyon jól sikerült folytatás lett.  Majd két újraolvasásom is volt. Elsőként Maria de los Santos És besétált a szerelem c. kötetét olvastam el sokadjára, majd Popper Péter Lélekrágcsálók c. könyvét vettem le újra a polcról. Mindkettő hozta azt az érzést, amit elsőre is kaptam tőlük. Ezek után már semmi komolyra nem volt agykapacitásom, egyszerű kis kedves sztorikra vágytam, így folytattam a Bridgerton sorozatot Julia Quinntől a 3. résszel (Tisztességes ajánlat), majd az ajándékba kapott Ilyen a boldogság zárta az idei évem olvasmányainak sorát. 

Az olvasások mellett a december pörgősre és pihenősre is sikeredett: sokszor tudtam a barátaimmal találkozni, kávézni egyet, beülni beszélgetni, összefutni és együtt vásárolni, együtt enni és inni finomakat, még a volt kollégáimmal is volt egy "céges karácsonyi bulink", illetve a legjobb barátnőm a családjával is eljött Budapestre egy rövid látogatásra és így a keresztlányomnak meg tudtam mutatni az itteni karácsonyi vásárt. Szóval voltak jó pillanatok, meg pihenős ünnepi napok és ha végül is nem úgy zárom ezt a decembert, mint ahogy azt az év elején elképzeltem és terveztem, akkor sem keseredem el, legalább megvan a jövő évi feladatom, amihez ebben a hónapban tudtam egy kis önbizalmat gyűjteni.


A többiek is zárták a hónapot:

2016. december 25., vasárnap

Boldog karácsonyt!

Idén több számomra kedves embernek nem úgy indult a karácsony előtti időszaka, ahogy szerették volna, így most valóban nem kívánok mást csak egy nyugodt, békés, meleg, csendes és stresszmentes karácsonyi ünnepeket minden könyvet szeretőnek, olvasónak, bloggernek, barátnak, csak úgy idetévedőnek! Kívánom Mindenkinek, hogy legalább erre a pár napra legyen olyan ez az időszak, hogy meg tudjunk pihenni egy kicsit a nagy rohanás közepette!

Forrás

A Könyek & Kávé blogon Annánál olvastam egy nagyon aranyos, karácsonyi könyves taget, amelyet most úgy gondoltam, hogy én is kitöltök, rég nem csináltam hasonlót, pedig másoknál nagyon szeretem ezeket olvasgatni.


1. Várakozás: Az izgalom a tetőfokára hág! Melyik könyv(ek) megjelenését várod a legjobban?

Jövőre nagyon rápörögtem Dennis Lehane Az éjszaka törvénye című regényére. Januárban hozza el nekünk az Agave, és már alig várom, hogy olvashassam, nagy öröm számomra, hogy kapunk egy új Lehane-regényt.

2. Karácsonyi dalok: Melyik könyvről vagy íróról nem tudsz nem dicshimnuszokat zengeni?

Ha író, akkor azt hiszem nagy az imádatom Joanne Harris, Anna Gavalda, Alice Hoffman, Fabio Volo és a fent említett Lehane irányában. Nagyon szeretek tőlük olvasni, nem is csalódtam még bennük.

3. Mézeskalács házikók: Melyik könyvnek vagy sorozatnak van a legcsodálatosabban felépített világa?

Fú, ezzel a kérdéssel eléggé bajban vagyok. A válasz valamilyen fantasy után kiált, de én nem sok ilyen könyvet olvasok. Szóval egy picit csalok és inkább a megteremtett atmoszférára koncentrálok a válasznál. Az egyik kedvenc világom, amiben nagyon jó volt elmerülni az Zafóntól az Elfeledett Könyvek Temetője volt. Mivel nemrég beszereztem ennek a sorozatnak az új kiadását, ezért jövőre újra is fogom őket olvasni.

4. Karácsonyi ének: A kedvenc klasszikusod, amit rég el szeretnél már olvasni.

Klasszikusokból rengeteg elmaradásom van. Ami évek óta húzódik az az Anna Karenina és A Mester és Margaritát is már régóta tervezem.

5. Karácsonyi édességek: Milyen könyvet szeretnél karácsonyra kapni?

Nagyon szerettem volna megkapni Elena Ferrante Briliáns barátnőm című regényét, amely egy sorozat első kötete. És tegnap este meg is találtam a fa alatt, úgyhogy a jövő évet is szuper olvasmánnyal tudom majd indítani!

6. Gyertyák az ablakban: Melyik könyvtől lesz meleg, meghitt hangulatod?

Legutóbb a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság újraolvasásakor éreztem ezt az igazán meleg, hívogató hangulatot, amikor minden egyes alkalommal mikor kinyitod a könyvet, rögtön megcsap az otthonosság érzése. Első alkalommal is nagyon szerettem olvasni, de most másodjára még többet kaptam ettől a könyvtől.

7. Karácsonyfa és dekoráció: Melyek a kedvenc könyvborítóid?

Eléggé bajban vagyok ezzel a témával, mert bár nagyon szeretem a szuper könyvborítókat, a kimondottan karácsonyi témájú könyvekét nem nagyon ismerem. De például a Dash és Lily sorozat két kötete szerintem nagyon bájosra, a történethez remekül illőre sikerült.

8. A karácsony örömei: Mit szeretsz a karácsonyban? Melyek a kedvenc karácsonyi emlékeid?

Azt hiszem én magát a karácsonyt megelőző rákészülős időszakot szeretem. Amikor a barátokkal előtte tudunk még időt szakítani egymásra, beülni valahová egy jó kávéra vagy forralt borra és beszélgetünk mondjuk két ajándékvásárlás között. Szeretek ráhangolódni, mert felnőttként már teljesen mást jelent ez is. Szeretem megtervezni, hogy mit fogok sütni, hogy kinek mit fogok ajándékba adni, szeretek karácsonyi vásárban nézelődni, az esti fényeket megcsodálni. Az egyik kedvenc emlékem pedig az, amikor egy trilógiát kaptam tiniként ajándékba és az egész karácsony arról szólt, hogy hevertem az ágyamban és csak olvastam. Azóta igazi könyvmolyként pedig minden évben van könyv (vagy csak az van) a karácsonyfa alatt és hasonlóképpen töltöm az ünnepeket.

Kellemes ünnepeket!

2016. december 13., kedd

Miért volt érdemes várólistát csökkenteni 2016-ban?

Most, hogy Lobo meghirdette 2017-re is a várólista csökkentést, mielőtt arról írnék, hogy melyek azok a könyvek, amelyekkel jövőre játszani fogok, összeszedtem, hogy idén, 2016-ban melyeket olvastam el a csapatból és milyen élményeket kaptam tőlük. 2016-ra úgy szedtem össze az olvasnivalóikat, hogy a szórakoztató irodalom kategóriáját fedték le, nem akartam magam monstrumokkal és "keményvonalas" szépirodalmi művekkel sanyargatni. A végére így is eléggé megtorpantam és idén valóban csak 12 könyvet olvastam el, nem teljesítettem túl a kihívást. De a pipa és vállveregetés így is megvan!

Forrás
1. Shan Sa: A gójátékos

Ennek az elolvasását tényleg baromi rég húztam, még fillérekért vettem anno egy Ulpius-boltban. Ami miatt jó volt sorra keríteni az két olyan ország és összefonódó történelmi hátterük, amelyekről nem sokat tudtam én. Se Kínáról, se Japánról nem sokat olvastam még eddig. A gó, mint játék gyönyörűen keretbe foglalta a két főszereplő körüli történéseket. (Bővebben ITT írtam róla.)

2. Frances Itani: A csend fogságában

Szintén rég a radaromon szerepelt ez a könyv, hisz második világháborús történet, szóval ide vele. Emlékszem, hogy voltak problémáim a könyvvel, darabosnak találtam, valahogy nem értek benne össze igazán a szálak, de a siketek problémáinak bemutatása miatt szerettem olvasni, hisz ilyenkor az ember átgondolja a saját fene nagy gondjait, bajait, és talán rájön, hogy azok nem is oly nagyok. (Bővebben ITT találtok véleményt.)

3. Alex Finn: Beastly - A szörnyszívű

Cserecsapatból választottam és ez valóban egy cuki kis szórakoztató olvasmány volt. Szerettem nagyon, hisz az egyik kedvenc mesém a Szépség és a Szörnyeteg feldolgozása ez, annak egy YA köntösbe bújtatott modern kori verziója. Kikapcsolt, a Szörnyeteg humorán pedig jó sokszor mosolyogtam, bátran ajánlom ha valaki egy könnyed kikapcsolódásra vágyik. (Hosszabban ITT meséltem róla.)

4. Stephen King: Tortúra

Szintén a cserecsapat, viszont ez egy igazi nagyágyú volt. Egyrészt első olvasásom volt Stephen Kingtől, és bátran mondhatom, hogy nem az utolsó. Másrészt szétcincálta a könyv az idegeimet, én még ennyit nem izgultam, rettegtem könyvön, azóta is ha ránézek a polcon a gerincére vagy eszembe jut Annie elvakult rajongása, akkor tuti kiráz a hideg. (Kicsivel többet ITT olvashattok róla.)

5. Joanne Harris: Kékszeműfiú

Az egyetlen ötpontos könyv a 12-ből és azt hiszem ezzel mindent elmondtam. Harrist imádom. Bármelyik verzióját. A léleksimogatós, a varázslatos Harris is a kedvencem, ugyanakkor a darkos Harris is ugyanúgy betalál nálam. Beteges, ugyanakkor zseniális történet, a legvégéig sem tudtam, hogy merre vagyok arccal előre. (Kicsivel összeszedettebben ITT írtam le a véleményem.)

6. Dennis Lehane: Vihar-sziget

Isteni szerencse, hogy nem láttam korábban a filmet, mert így szólt igazán nagyot nekem ez a könyv. Lehane minden alkalommal ha tőle olvasok simán megvezet és az utolsó oldalakon valamivel biztos, hogy jól képen csap, ez most sem volt másképpen. Emlékszem, az utolsó sorok olvasásakor az kattogott bennem, hogy akkor most biztos jól értem-e a dolgokat, de aztán ez nem lett kérdés.
Remélem most, hogy januárban jön tőle Az éjszaka törvénye, több magyar olvasó is (újra) megtalálja magának, zseniális egy pasi, olvassatok tőle!

Forrás
7. John Scalzi: Szellemhadtest

Ez is a cserepolcról való olvasmány. A vének háborúja sorozat 2. része, és számomra ugyanolyan szórakoztató sci-fi volt, mint az első kötet. Kicsit féltem, hogy nehezen veszem majd fel újra a történet fonalát, de abszolút nem volt gond, visszajöttek az emlékek, tetszett a Scalzi által megteremtett világ egy újabb szeletének a bemutatása, az új főszereplők, megszokott Scalzi-féle humor. Mindenképpen folytatom a sorozatot, a 3. részt beválogattam a 2017-es játékba.

8. Isabel Allende: Kísértetház

Egy monstrum ez a könyv, amit évek óta csak nézegetek. Most a cserecsapat része volt, aztán gondoltam egyet és akármilyen kényelmetlen volt fizikailag olvasni elkezdtem, majd utána belevesztem a történetbe és már nem volt menekvés, be kellett fejeznem. Lassan hömpölygő, a mágikus realizmus jegyeit magán hordozó, több évtized történéseit felölelő családregény. A Trueba család minden tagja nyomot hagy az olvasó lelkén, főleg Esteban, a családfő. E mellett pedig olyan történelmi korszakba kaphattam Allende szemén keresztül betekintést, amelyről eddig szintén nem voltak ismereteim

9. Agatha Christie: Az ABC-gyilkosságok

Nekem a várólista-csökkentésben egy AC-könyv mindig a jolly joker. Most is így lett, hiszen az év eleji nagy lelkesedés után kb. fél évre megtorpantam a válogatott olvasásával és ezzel a könyvvel nyertem vissza az év végére a lelkesedésem. Tipikus AC-krimi: Poirot és Hastings együtt dolgozik egy sorozatgyilkos felkutatásán, ami nekem is adott egy kis agymunkát, ugyanakkor egy őszi délután pont azt a kikapcsolódást kaptam tőle, amit vártam. (Bővebben ITT meséltem az élményeimről.)

10. Huntley Fitzpatrick: My Life Next Door

Becsempésztem egy angol nyelvű könyvet a vcs-be és mivel nem mentek így év vége felé a nehezebb olvasmányok, ezért ez a kis YA regényt is sorra tudtam keríteni. Kellemes olvasmány volt, végre nem egy szerelmi háromszögben szenvedtek a szereplők, inkább a társadalmi különbségeken volt a hangsúly, illetve egy nagyon aranyosan felépített első szerelmen. Nem lett maradandó élmény, de akkor jól esett olvasni.

11. Melanie Benjamin: Az aviátor felesége

Az előítéletemnek "hála" tök nagyon pozitív csalódás lett ez a könyv. Sokkal komolyabb, sokkal részletesebb, mint amire én számítottam és egy olyan nő életútját tárja elénk az írónő, akinek jut néhány sorscsapás az életében, amelyet a férje sikerének köszönhetően szinte végig a kirakatban kell megélnie. Nem irigyeltem az biztos, viszont a könyvet ajánlom! (ITT írtam róla hosszabban.)

12. Jo Nesbo: A fiú

Az utolsó a sorban a 12-höz, nehéz volt kiválasztanom. Végül azért Nesbo mellé tettem le a voksom, mert tőle még nem olvastam semmit. Az első oldalakon döcögősen rázódtam bele a történésbe, majd elkapott a gépszíj, annyira, hogy kb. két nap alatt el is olvastam. Sonny hihetetlen egy karakter, rég éreztem olyat, hogy egy nem egészen jófiú (drogos, gyilkos) bosszú hadjáratának sikeréért szorítok, de aki olvassa, az biztos, hogy ugyanígy érez majd. Kemény könyv, sok gyilkossággal, drogokkal, vérrel, de azért mutat helyenként egy kis fényt az alagút végén és a megoldásra sem jöttem rá teljes mértékben. Biztos, hogy 2017-ben olvasok még majd az írótól.

Jó volt idén is játszani, szerencsére minden évben szórakozásnak fogom fel az egészet és 2016-tól az lett a szempontom, hogy e szerint is válogatom össze a könyveket. Nem magamat szívatni, hanem játszva olvasni szeretnék, azért így egy év alatt csak összejön az a 12 könyv, ami már rég várja a sorát.

2016. december 10., szombat

3 könyv a 3 téli hónapra

Forrás
A tél valahogy olyan kis mostohatestvér szerepet kap a többi hónap mellett, nem? Mindenki csak a karácsonyra, pontosabban a decemberre gondol ha a telet említjük, holott van még ott nekünk egy január (az év hétfője) és utána érkezik egy február is (amikor is már mindenki panaszkodik a rossz idő miatt és a tavaszt várja). Mondom én, hogy szegény télnek sanyarú sorsa van! Hogy ne így legyen, szeretnék nektek 3 igazán szuper könyvet ajánlani, ami minden hónapnak megadja majd az alaphangulatát.

December

A karácsony, a fények, a készülődés, a stressz, az idegeskedés és a hosszabb szabadságok hónapja. Legalábbis nekem ezek jutnak eszembe decemberről. Ha könyvre kell gondolnom, akkor van egy igazán csodás gyöngyszem, ami első hallásra a címe miatt egy szimpla kis szerelmes könyvecskének tűnik, de aztán olvasás közben igazán mélyre tudja vinni az embert, hogy a végén elsimítsa a lelkünkön keletkezett göröngyöket. Ez a könyv Marisa de los Santos És besétált a szerelem című története. Keserédes, bájos, romantikus és megható jelenetek, visszaszámlálás karácsonyig, téli hangulat, kuckózós percek, mindezek megtalálhatóak ebben a regényben, szerintem tökéletes hangolódást ad erre a hónapra és a karácsonyi készülődésre is. Ne hagyjátok ki!

"Van a szelídségnek egy fajtája, amely csak a virradat előtti órákban lehetséges, valami kékesszürke, magányos szelídség, amely sápadt fényekből, álmosságból és mélységes nyugalomból áll össze. Szelídség és remény. Mindig is nehezemre esett haragudni a napfelkeltét megelőző félórában (…)"


Január

Tehát az év hétfője, foglalkozzunk vele is egy kicsit. Fúj, de utáljuk, ugye? Akkor tegyük izgalmassá, legyen valami mesés, ugyanakkor cseppet nyers átvezetés a karácsonyi pihe-puha hangulat és a mókuskerékbe való visszaállás között. Nekem erre van egy jolly joker könyvem, talán háromszor olvastam eddig és nagyon örülök, hogy ajándékba kaptam anno és a polcomon tudhatom, mert minden egyes alkalommal ugyanúgy elvarázsol, ugyanúgy megszeretem a szereplőit, a dermesztően hideg és csupasz alaszkai vadont és ugyanúgy drukkolok a főszereplők boldogságáért, mint legelőször. Eowyn Ivey A hóleány c. könyve nálam a tuti befutó erre a hónapra, ha egy jó évkezdést szeretnétek, mindenképpen ajánlom januárra! Azt hiszem én is bevetem jövőre újra.

"Néha csak úgy megtörténnek a dolgok. Az élet nem úgy alakul, ahogy mi tervezzük vagy reméljük, de ezért igazán nem haragudhatunk rá."


Február

Ekkor már igazán fel kell venni a pörgést, már jobban rá kell, hogy álljon a  kezünk a  következő év évszámára, mint a tavalyira. És ilyenkor már reménykedni kezd mindenki, hogy lassan vége a sötétségnek, a hidegnek, hamarosan kopogtat majd a tavasz, le lehet dobni a nagy télikabátot, a vékonyabb pulcsikra lehet váltani talán és várni az év újabb kalandjait.  Erre a legjobb könyvtippem David Benioff Tolvajok tele című regénye. Két imádnivaló főhős, fontos küldetés, a második világháború és egy kemény tél hátterével, mindezt humorosan találva. Számomra végig feszült, izgalmas volt, alig tudtam letenni, garantálom, hogy ezzel a könyvvel gyorsan fognak elrepülni a tél utolsó napjai!

"Olyan hideg lett, hogy a fogaimban is éreztem: az olcsó tömés összezsugorodott bennük a hőmérséklet-zuhanásra. Bezzeg az ujjbegyeimet nem éreztem, pedig vastag gyapjúkesztyű védte őket, és még zsebre is vágtam a kezemet. Az orrom hegyét sem éreztem. Ez lenne csak a vicc: egész kamaszkoromban kisebb orra vágytam, most pedig még néhány óra itt az erdőben, és egyáltalán nem lesz orrom."


Nektek vannak tuti befutó könyveitek a téli időszakra?
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...