2017. augusztus 13., vasárnap

A könyv, amely másodjára is szerelem lett

Elizabeth Kostova: Hattyútolvajok


Visszagondolva nekem hiányzik a nagy nyári Szandis akció. Miért? Mert ilyen gyöngyszemekre leltem benne potom árért mint a Hattyútolvajok. 2013 nyarán úgy vettem meg ezt a könyvet, hogy Amadea bejegyzését olvastam róla és tudtam, hogy szeretni fogom. Egy csodálatos külföldi nyaralásra ezt pakoltam a bőröndömbe és azóta is összekapcsolódik ez a keserédes, művészettel, érzelmekkel, beteljesült, mégis fájó véget ért szerelmekkel teli könyv nekem a nyárral. Aztán idén augusztus elején 4 év távlatából egyszer csak azt vettem észre, hogy állok a könyvespolcom előtt és újra ezt a könyvet veszem le. Ha nagyon sarkítani szeretnék akkor azt mondanám, hogy nekem most a Hattyútolvajok olvasásával 2 hétre megszűnt a külvilág (és még a 40 fokos hőség is elviselhetőbb volt).

A Hattyútolvajok a lassan kibontakozó, részletgazdag, festőkkel, festményekkel foglalkozó regények szerelmeseinek lesz igazán marandó élmény. Két idősíkban játszódik a regény, de még ezeken belül is ugrál a szerző: egyrészt napjainkban járunk, másrészt a jelenben, ahol egy híres festő, Robert Oliver rátámad egy festményre egy múzeumban, amelynek következményeként Andrew Marlow dokinál köt ki gyógykezelésre. Amint Robert bekerül a pszichológus kezelése alá, a legelső napot leszámítva nem szólal meg, ezért Marlow úgy dönt, hogy nyomozásba kezd Robert életét illetően, hogy vajon milyen okok, vagy éppen milyen személyek hatására vesztette el a tehetséges festő mentális egészségét. A doki nyomozása kapcsán megismerjük Robert életének kettő, illetve három nagy szerelmét: a festést és ahhoz való viszonyát, feleségével, Kate-tel való megismerkedésének, házasságuknak és annak kudarcának történetét, majd az utolsó szerelmet egy tanítvánnyal, Maryvel. Ahogy Marlow megismeri Robert életének két nőjét, szinte úgy kerül a festő életének és nőinek bűvkörébe ő maga is, és ugyanilyen intenzitással adózik a férfi karizmatikus személyisége és tehetsége előtt.

"Hogy mitől gyenge egy rajz, könnyű megmondani, jóval nehezebb megmagyarázni azt az összhangot és belső energiát, amitől valami életre kell."

Ám Robert cselekedetének megértéséhez van még egy kulcs: az általa féltőn óvott francia nyelvű levelek, amely visszavisznek minket az 1870-es évek Franciországába, egy tehetséges festőnő, Beatrice de Clerval életébe, ahol szintén központi szerepet játszik egy lassan kibontakozó és tiltott szerelem, illetve a színek, impressziók amelyek gyönyörű képekké válnak Beatrice ecsetvonásai nyomán és akinek utolsó munkája lesz a regény címe, a Hattyútolvajok. Marlow igyekszik a szálakat összekapcsolni múlt és jelen között Robert életében, de ahogy egyre mélyebbre ás, ő is bekerül ennek a titokzatos asszonynak és Robert jelenkori szerelmeinek kapcsolatrendszerébe.

"A festő a bőrön, a ruhán keresztül mutatja meg az izmokat, de emellett valami mást is ábrázol, ami egyszerre tünékeny és változatlan: a test melegét, forró és lüktető valóságát, életét. És ezzel áttételesen a mozdulatait, neszeit és az érzések árját, amely nő és elborít, amikor a szerelemben feledni tudjuk önmagunkat."

Első alkalommal szerelem, de még milyen szerelem lett nálam ez a könyv! Annyira elvesztem a történetben, ittam minden mondatát. Akkor is úgy éreztem és most is csak megint erre jutottam, hogy Kostova gyönyörű stílusban ír, egyszerűen, mégis erőteljesen. Az elém vetített képeket, a festményeket szinte magam előtt láttam, elhittem, hogy Beatrice egy élő festő volt, akit csak én nem ismertem eddig. Szintén az ő stílusának köszönhetően, én bizony csak úgy mint Kate, majd Mary egészen belekerültem Robert Oliver bűvkörébe, elámított tehetségének és képeinek ereje, de Marlow doktorral, a hobbi művészként szintén festő férfivel is hasonlóképpen éreztem. A történet akkor úgy sodort magával, hogy már 100 oldal után azt sajnáltam, hamarosan - közel 600 oldal elolvasása után - vége lesz.

Most, másodjára megint teljesen bele tudtam feledkezni a történetbe. Hihetetlen, hogy Kostova mennyi apró részletre kitért a könyvben, amire már nem is emlékeztem, mégis, egy percig nem éreztem sem túlírtnak, sem unalmasnak. Lassan folyó történet ez szerelmekről, múzsákról, az alkotás folyamatáról, a képzőművészet varázsról, alkotó-romboló erejéről, a festmények hatásáról és arról, hogy van, hogy két ember rosszkor rossz időben találkozik, ámde ezekből a találkozásokból is tudnak csodák születni, amelyek örökre megmaradnak az utókornak.


Kiadó: Európa
Kiadási év: 2011
Fordította: Siklós Márta

2017. augusztus 7., hétfő

Nővérek a háborúban

Kristin Hannah: Fülemüle


A hétvégi hőség elől a moziban kerestem menedéket és végre meg tudtam nézni a Dunkirk című filmet. Rég nem láttam ennyire letaglózó alkotást a 2. világháború eseményéről, engem nagyon magával ragadott, ugyanakkor megviselt a vásznon látottak nagy része. Szinte úgy ültem végig ezt a közel két órát, hogy levegőt venni alig mertem és rengetegszer azon kaptam magam, azon zakatol az agyam: miért? meg hogy hogyan jutottak el idáig anno a világban? A film után jó ideig velem maradt ez a kicsit depresszív, szomorú hangulat és eszembe jutott, hogy még tavasszal olvastam egy hasonló hatást elérő regényt, mégpedig a Fülemülét.



A Fülemüle magyar megjelenését nagyon vártam, hisz aki régebb óta olvas, az tudja, hogy nagyon szeretem a 2.világháborúról szóló történelmi regényeket. Elég sokat olvastam már ebben a témában, így azt hittem, hogy engem nem nagyon lehet már meglepni, de Kristin Hannah-nak sikerült. Egy újabb aspektusára világított rá nekem a regényével - ha valamihez hasonlítanom kellene, akkor az David R. Gillham Asszonyok városa című könyv lenne - ugyanis a francia nők passzív és aktív szerepét, ellenállását helyezte a középpontba. Mindezt egy testvérpár, egy nővér és egy húg kapcsolatán, életén keresztül.

"A peron megtelt bőröndöt cipelő fiatalemberekkel, csókkal búcsúzó asszonyokkal és síró gyerekekkel. Egy egész generáció férfi tagjai indulnak a háborúba. Újra."

A helyszín Franciaország és egészen a világháború kitörésétől a végéig kísérhetjük nyomon a vidéken élő Vianne, és fővárosban maradó húga, Isabelle sorsát. A két testvér merőben eltérő életformát folytat: Vianne első szerelmével él boldog házasságban, vidéken, kis házukban nevelik lányukat, amíg Isabelle igyekszik megbirkózni az elhagyatottság, szeretet nélküli élet magányosságával. Igaz, hogy édesapjával él egy fedél alatt akivel egy kis könyvesboltot üzemeltetnek, de ez az apa, már nem az az ember, akit gyermekkorukban rajongásig szerettek, az első világháborúban részt vevő férfi a háború befejezése után már nem tudott szeretet adni és elfogadni. Ebben a helyzetben tör ki a világot, országot, családokat, szerelmeket szétszakító második világégés, és Isabelle rögtön a Párizsból vidékre tartó menekülés alatt első kézből tapasztalja meg annak minden borzalmát - a hosszú menetelést, az éhezést, a bombázásokat, a halált. Mire vidékre ér a nővéréhez más ember lesz belőle: egyrészt az átélt borzalmak hatására cselekedni szeretne, másrészt szerelemre is lel az úton. Innentől kezdve Isabelle egész életét a titkos ellenállóknak szenteli, és közöttük új családra lel, megtalálja azt a tevékenységet, amelyben hasznos, sőt férfiakat megszégyenítő dolgokat visz végbe. Vianne vidéken egyedül marad, az összes létező férfi a frontra kerül, ahonnan hamarosan jönnek a kegyetlen halálhírek, vagy a fogságba esésekről szóló üzenetek. Sőt, a németek birtokba veszik a falut, a házakat, mindenhová beszállásolják magukat, így Vianne és lánya életébe is betoppan egy német tiszt, aki hosszú távú hatással lesz a nő és egész családjának további sorsára.

"Ma már az is veszélyes, ha egymás szemébe néznek, a baráti beszélgetések a múltba vesztek a vajjal, a kávéval és a disznóhússal együtt."

Ami miatt letehetetlen volt ez a regény, azok a nem várt fordulatok voltak. Szerencsére nem tudtam megjósolni előre, hogy mi fog történni, vagy amire gyanakodtam, az biztos, hogy nem pont úgy történt. Ezek mellett rettentő élethűen mutatta be a két nővér eltérő harcát az életért, az életben maradásért, a mások megsegítéséért: szinte csontig hatoló hideget éreztem én is, amikor Vianne a tél kegyetlenségéről mesélt, vagy amikor Isabelle vezette át a hegyeken az angol katonákat. Fájdalmat éreztem akkor, amikor Vianne olyan dolgokat kellett, hogy megtegyen, amire békeidőben soha, de soha nem vetemedne egy nő, vagy éppen akkor amikor a számukra fontos embereknek kellett búcsút mondaniuk. Kristin Hannah egy percig nem szépítette a dolgokat, őszinte és húsba vágó sorainak olvasását pont ezért sokszor meg kellett, hogy szakítsam.

"Szeretett városa most úgy festett, mint egy hajdan szép, ám mostanra megöregedett, lefogyott, elcsigázott kurtizán, akit faképnél hagytak a szeretői."

A könyv befejezésekor azt éreztem, amit minden egyes alkalommal ha világháborúról, háborúról szóló könyvet olvasok. Ilyenkor a legnagyobb kérdés bennem az szokott lenni, hogy hogyan tudtak ebből a helyzetből felállni az emberek. Legyenek akár a „győztes” vagy a „vesztes” oldalon, mert ilyen szerintem nem volt ezekben az időkben, hisz háborúban rengeteg mindent elvesztünk. Győzni pedig? Talán csak az élni akarás ösztöne tud …


Kiadó: Park
Kiadási év: 2017
Fordította: Farkas Krisztina

2017. augusztus 3., csütörtök

Útkeresés pasi módra

Fabio Volo: Hely a világban


A nyári könyves terveim között szerepelt egyik kedvenc írom, Fabio Volo Hely a világban című története, amit immár másodjára olvastam el. Nem ugyanazt a hűha élményt kaptam, mint először, hanem inkább már egy átgondoltabb, leülepedett rajongással tekintettem Volo soraira, de már most tudom, hogy le fogom még venni párszor a polcról a jövőben ezt a regényt.


A könyv nyitójelenetében a harmincas Michelével várunk a szülészet folyosóján arra, hogy világra jöjjön első gyermeke. Ezekben a percekben idézi fel a férfi életének legfontosabb személyeit, sorsfordító eseményeit, az útkeresés és a magára találás éveit, majd egy olyan szerelmet, amely nem az első, hanem csak a második egymásra találás alkalmával teljesedett be.

Amikor először olvastam a Hely a világbant igazából az útkeresés azon része fogott meg, amikor egy tragikus esemény hatására Michele kilép egyik pillanatról a másikra a mókuskerékből és elmegy világot látni, felfedezni egy új országot, egy új életmódot, megtanul a mának, a pillanatnak élni. Akkor ez volt számomra a legnagyobb mondanivalója a könyvnek, azaz az, hogy merjünk lépni, merjünk szembemenni a társadalmi elvárásokkal, soha ne féljünk nemet mondani arra, amiben nem érezzük jól magunkat. Szerettem, ahogy Volo bemutatta, hogy egy szeretett ember hirtelen elvesztése milyen hatással lehet az ember életére: nem csak a gyász feldolgozásának a folyamata, a hiány elfogadása, hanem az, hogy az itt maradottak ilyenkor mennyire átgondolják a fontossági sorrendet és lehet, hogy egy ilyen tragikus esemény inspirálja őket arra, hogy megértsék miről is szól a carpe diem, hiszen ki tudja kinek mennyi időt szabtak ki itt a földön.

"Minden olyan volt, mintha először látnám. Az életnek új, hihetetlen formái nyíltak meg előttem, és szíven ütöttek, mint egy-egy csoda. Pedig mindig is ott voltak előttem, csak én voltam valahol máshol."

Most, a második olvasás alkalmával a fenti dolgok ugyanúgy hatottak rám, de sok egyében is elgondolkodtam, például a barátság témáján. Az én életemben is folyamatosan alakulnak a barátságok, vannak amelyek megszűnnek, vannak szinte bebetonozottak és szerencsére születnek újak is, de így vagy úgy a barátok mindig nagyon fontos szerepet töltenek be az életemben. És egy igazi, mély barátságra nincs hatással sem a távolság, sem az, hogy más irányba indul el a két barát élete, az igazi barátság így is működik tovább, talán csak nem ugyanolyan hőfokon ég a láng, vagy kevesebb alkalommal lesz nagyon intenzív a kapcsolat, de ilyenkor is tudják a barátok, hogy bármi van, ott van nekik a másik. És ezeket a barátságokat meg is kell becsülni, ez az, amire most Volo rávilágított nekem.

"Az én életem inkább rám lett ruházva. Magamra varrtam, és szép lassan elhitettem magammal , hogy hozzám tartozik. Néhol ugyan feltűnt, hogy szorít, de mindenhez hozzá lehet szokni. Ahhoz, hogy nem szereted a munkád , hogy véget ért egy szerelem, vagy hogy középszerű vagy."

Ezen kívül nagyon tetszett a párkapcsolati szál is a regényben: Michele és párja első egymásra találását is végigkövethetjük, ugyanakkor narrátorunk már az elején közli, hogy közös gyermekük a második találkozásukból születik. Végre egy olyan kapcsolatról olvashattam, ahol fontos volt az időzítés, hogy a két ember mikor találkozott. Először még nem éltek meg bizonyos dolgokat, még nem tudtak nem önzően viselkedni a párkapcsolatukban. Másodjára azonban már sok minden átalakult mindkettejükben, sokat értek, láttak, tapasztaltak és sokkal nyitottabban léptek bele az elköteleződést jelentő monogám kapcsolatba, amelyben hamarosan immár hárman lesznek.

"Miért van az, hogy ha nem érdekel a másik, hihetetlenül laza tudsz lenni, viszont ha megtetszik valaki, meghülyülsz, és az agyad pürévé változik?"

Továbbra is nagyon szeretem Volo stílusát. Pasis, humoros, könnyen olvasható, számomra élvezet így "belelátni" egy fickó gondolataiba az életről, nőkről, barátságokról, fiúkról és apákról, szóval a nagy dolgokról amelyek mindannyiunkat érdekelnek. Remélem, hogy még sokat olvashatok majd tőle.


Kiadó: Európa
Kiadási év: 2015
Fordította: Barna Mária
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...