Az év hétfője avagy a januári zárás

Annyira, de annyira találó a januári hónapra az év hétfője megnevezés. Eddig nem szoktam fanyalogni a január kapcsán, de az idei extra hosszú és megterhelő volt. Pont ma éreztem, hogy az elemeim lemerültek, kár, hogy nem úgy működünk, mint a mobilok, hogy töltőre lehetne minket tenni. De ha már a feltöltődést említem: amiből sokat tudtam most is meríteni azok az olvasással töltött percek, órák. Még mindig a legkedvesebb kikapcsolódást jelenti.

BESZERZÉSEK

Mivel egész januárban a túlélésre játszottam, meg újra könyvtárazok, ezért a hónapban nem vettem egyetlen egy könyvet sem. Ami érdekel azt pakolgatom kívánságlistára, és várok vele, hogy valóban szeretném-e vagy elég lesz-e majd könyvtárból kivenni. Ez amúgy egy olyan taktika, ami nagyon bevált nálam eddig, azaz a kivárás. A kezdeti "szeretném megvenni érzés" elég gyorsan átmegy a "jó lesz a könyvtárból is" állapotba.

OLVASÁSOK

Egész jó kis történetek találtak meg, bár volt kettő, amelytől többet vagy inkább mást vártam, de mégsem csalódtam egyikben sem. Elsőként Sarah Perry Az essexi kígyó c. könyve került sorra, ami klassz nyitánya lett az évnek. Remélem a 21. Század Kiadó továbbra is megörvendeztet minket a KULT könyvek sorozatban jó kis történetekkel, az újonnan beharangozottakra is kíváncsi lettem, pedig még a Gustav-szonátát sem olvastam el. A sort az 1. várólista-csökkentő olvasmányommal folytattam, Herman Koch A vacsora című regényét vettem ki a könyvtárból. Bírom ezt a fickót, mindig érdekes alapötlettel áll elő, a stílusa is bejön, úgyhogy jó döntés volt vele kezdeni a vcs-t. Aztán jött Dennis Lehane-től az Egymásba veszve. Na, ez az a könyv, amiről az elolvasása óta gondolkozom. Ahogy telik az idő, egyre jobban tetszik, bár vannak kifogásaim, de mégis, éreztem rajta azt a Lehane-t, akit a Kenzie-Gennaro sorozatban, vagy akár a Titokzatos folyó olvasása során megkedveltem. Utolsó befejezett könyvem hatalmas pluszt adott a hétköznapjaimnak: Lawrence Anthonytól a Babilon bárkáját vettem le a polcról (2. vcs-s olvasmány pipa). Hatalmas tiszteletem Mr. Anthonynak, nem semmi élete lehetett. Az utolsó két könyvről még nem született bejegyezés, de igyekszem mihamarabb pótolni őket.

Szerencsére januárban a sok kihívás mellett jó élményekkel is gazdagodtam. Szuper filmeket láttam a moziban (Elit játszma, A legsötétebb óra), újra rendszeressé tettem a mozgást az életemben, és hatalmas élményként marad meg bennem, hogy voltam a MÜPA-ban a Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana előadásán. Elvarázsoltak, a székemhez szögeztek, örülök, hogy láthattam őket. 

Februárra sem tervezek előre semmit, majd alakul magától, rég megtapasztaltam már, hogy az élet mindig áthúzza a terveket, csak remélem, hogy kicsivel lazább időszak lesz, de legalább ilyen jó könyveket fogok olvasni jövő hónapban is, mint most januárban.

A többiek januárja:

Amadea

Heloise

PuPilla

Dóri

Nita

Teaszünet-díj

Még az idei év első napján kaptam Larawyntól, a Hold The Moon bloggerjétől a Teaszünet-díjat, amit ezúton is köszönök neki és elég nagy késéssel ugyan, de végre elkészült az én kis ötperces teaszünetem, amit lentebb olvashattok.

A szabályok:
1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.
2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.
3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.
4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.
5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.
+1 Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

Egy rám jellemző idézet:

Az ember néha azért indul el, hogy valahová megérkezzen. Néha viszont csak elindul, hogy menjen és menjen, amíg a köd kitisztul, a kétségbeesés elcsitul, vagy a csírázó gondolatot sikerül végiggondolni.

/Nicholas Barreau: A nő mosolya/

Larawyn az alábbi kérdéseket tette fel nekem:

1. Mi marad a legemlékezetesebb 2017-ből?

Két programot választottam: voltam a Chefparade rendezvényén csapatépítés keretén belül és nagyon imádtam, azóta is gondolkozom rajta, hogy el kellene menni egy főzőiskolába, mert nagyon jó hangulatúak ezek a rendezvények. A másik pedig Andrea Bocelli koncertje. Másodjára láttam őt élőben, hihetetlen micsoda erőmező lengi körbe ezt a férfit és az a hang! Imádom, hatalmas élmény őt hallgatni, látni, egy térben lenni vele.

2. Melyik a kedvenc bejegyzésed a blogodon?

Nincsenek nagyon kedvenc bejegyzéseim, inkább a kedvenc vagy meghatározó könyvekről írtakra gondolok vissza jó szívvel, illetve esetükben remélem, hogy át tudom adni a blog olvasóinak a rajongásomat a történet iránt.

3. Melyik könyvet vinnéd magaddal egy lakatlan szigetre?

Egy könyvmolytól megkérdezni, hogy melyik lenne az az 1 darab (!!!) könyv, amit egy lakatlan szigetre vinne magával, elég csúnya dolog. Csak egy? Lehetetlen döntés! A kedvenceim között böngészve sem tudom leszűkíteni a kört, bár talán a Jane Eyre lenne a kiválasztott. Nagyon sok szép gondolat van benne, egy erős női karakterrel és egy női szíveket megdobogtató férfival. Már hónapok óta motoszkál bennem a gondolat, hogy újra el kellene olvasnom.

4. Milyen lenne egy tökéletes napod?

Stresszmentes. Jelenleg ebből van szerintem túl sok az életemből. De ha elképzelek egy ideális majdnem tökéletes napot abban lenne jó sok kávé, könyv, nevetés.

5. Melyik híres emberrel töltenél el szívesen egy teaszünetet?

Olyan fura, engem ezek a kérdések - hogy ha lenne lehetőségem valaki ismert emberrel leülni ki lenne az - soha nem mozgattak meg igazán. Sokszor nem a híres emberektől kap az ember életre szóló útravalót, hanem a sok kisembertől. Persze könyvmolyként azért egy-egy számomra értékes könyv elolvasása kapcsán eszembe jut az írója, hogy megkérdeznék tőle néhány dolgot, így ennek keretében például J. K. Rowlingot vagy akár Anna Gavaldát is meghívnám egy teaszünetre.

6. Hogy látod magad öt év múlva?

Öt évvel idősebbnek. Viccet félretéve nincsenek konkrét terveim, ötéves időtávra meg pláne nem. Szeretnék okosabb, tapasztaltabb, lazább, nyugodtabb valaki lenni 5 év múlva, aki sok olyan helyre eljutott ezen idő alatt, amelyre egészen idáig csak álmodozott vagy bakancslistát írt.

7. Mi lenne a három kívánságod az Aranyhaltól?

Egészség. A számomra fontos emberek legyenek boldogok. És legyen egy időnyerőm, hogy minden engem érdeklő könyvet el tudjak olvasni.

8. Mi a legfontosabb célod idén?

Nem rágörcsölni dolgokra, mind a munka, mind a magánélet és a könyvek, olvasás területén.


Remélem nem baj, hogy megtöröm a láncot és megszegem a szabályokat, de a teaszünetet most nem küldeném tovább a saját kérdéseimmel. De persze, aki Larawyn fentebbi kérdésire szívesen megadná a saját válaszát, akkor hajrá!

Rágós falatok

Herman Koch: A vacsora

Egy percig sem volt kérdés számomra, hogy a Nyaraló úszómedencével után Koch korábbi regényét, A vacsorát is el fogom olvasni. Második találkozásom az íróval már nem okozott akkor meglepetést, mint az első, hisz a fülszöveg elárulta, hogy ez alkalommal is egy morális kérdés köré építi fel regényét, illetve ez a könyve is tele van szókimondó, provokatív gondolatokkal, de Koch megint megcsinálta, hogy azon rágódjak, amit az arcomba tolt a regényével.

Koch A vacsorában négy főszereplőnket egy trendi luxusétterem asztala köré ülteti le. Paul - narrátorunk - és felesége, Claire meghívást kap a férfi politikusi babérre törő bátyjától és annak kirakatba illő feleségétől egy estére. Az asztal köré leülő két házaspár közös problémájukat, egy a gyermekeiket érintő ügyet kívánnának együtt megoldani. A vacsora elején mi olvasók még nem tudjuk, hogy mit követett el Paul és Claire tizenéves fia az unokatestvérével és a politikus házaspár örökbefogadott fiával együtt, de flashbackekből szép lassan kirajzolódik előttünk egy olyan morális kérdés, amely kapcsán a több száz eurós bor selymes íze savanykássá válik a szánkban. 

Több rétegű itt is a kérdés: eleinte azt gondolnánk, hogy csak egy családi ügyről van szó, azaz a fő kérdés az, hogy mit tennél meg a gyerekedért, megmentenéd-e "elhibázott" cselekedete miatt, hogy ne legyen élete végéig megbéklyózva. Aztán ahogy egyre több részletet tudunk meg erről a tettről a családi környezetből szélesebb pályára kerülünk, immár társadalmi kérdésről lesz szó. Többet ér-e egy elit körben mozgó holland fiatal élete, mint egy hajléktalané? Mit tehet meg egy hajléktalan, aki az utcán tengődik, és mit tehetnek velük az őket lenéző, rájuk undorral tekintő emberek? Nem egyszerű a kérdés, mert gondolom én, hogy egy szülő az utolsó pontig védené a gyermekét (ahogy Paul és Claire teszi), ugyanakkor aki kicsit is belegondol az morális szempontból tudja a helyes választ, a helyes utat.

Koch újra elérte, hogy tele van a könyve utálatos karakterekkel. A főszereplő Pault eleinte még jópofának tartjuk, ugyan lenézi sikeres fivérét, aki hamarosan Hollandia következő miniszterelnöke lenne, mégis van benne valami lazaság, humorosság és kiderül, hogy rajong a feleségéért, meg persze a fiáért. De ahogy megérkezünk az étterembe és érkeznek a fogások úgy kezd felfordulni a gyomrunk Paultól és tökéletes kis feleségétől is. A másik házaspártól már Paul elbeszéléséből irtózik az olvasó, de ők elég egysíkú karakterek maradtak, talán Paul szemében legnagyobb bűnük a sikerességük és az, hogy örökbe fogadtak egy afrikai fiút. Persze a politikus sem lesz éppen szimpatikus a szemünkben: puccos étterembe viszi a családot egy családi ügy megbeszélésére, élvezi a figyelmet, amit kap az étteremben, mindenki hajlong bókol előtte, csak a családja nem. Számomra ő a bort iszik és vizet prédikál kategóriája lett. Míg a Nyaraló úszómedence esetében a főszereplő bunkóságát bírtam, itt kifejezetten taszított Paul kivagyisága, de legjobban a fiuk, Michele karaktere. Nem is a tette miatt ítéltem el a fiút, hanem azért, hogy egy csepp megbánást, lelkiismeret-furdalást nem éreztem benne, ő megtehette azt, amit, majd Anyu mindent elintéz helyette, eltakarítja a szemetet.

"Egy százfős társaságban hány jellemtelen alak van? Hány apa, aki megalázza a gyerekét? Hány patkány, akinek bűzlik a szája, de semmit sem tesz ellene? Hány léha semmirekellő, aki egy életen át siránkozik egy vele szemben soha el nem követett igazságtalanság miatt? Nézzetek szét magatok körül, ezt mondtam nekik. Hány olyan osztálytársatok van, aki örömet szerezne nektek azzal, ha holnap már nem jönne iskolába? Gondoljatok a saját családotokban lévő rokonokra, a nagybácsira, aki a születésnapokon egyfolytában nyomja az ócska történeteit, az undorító unokatestvérre, aki kínozza a macskáját. Képzeljétek el, milyen megkönnyebbülés lenne – és nemcsak neked, hanem szinte az egész családnak –, ha az a nagybácsi vagy unokatestvér aknára lépne, vagy jó magasról a fejére esne egy bomba! Ha az a rokon eltűnne a föld színéről."

Mindig is imádtam az olyan könyveket, ahol a szereplők kvázi egy zártabb térben, elszeparáltan szembesülnek megoldandó problémákkal, mert valahogy ez az izoláltabb közeg szerintem még inkább felgyorsítja a folyamatokat, még hangsúlyosabbá válnak a gesztusok, az arckifejezések, illetve a helyhez kötöttség még inkább fusztrálóvá válik egy idő után. Pont ezt éreztem ahogy mentünk végig a fogásokon: egyre nehezebben csúsztak az étkek, egyre rágósabbá váltak a falatok és alig vártam, hogy Koch végre rendezze a számlát. Amit már a regény közepe táján megkezdett ugyan, de nem akartam elhinni, hogy ezt a kártyát fogja kijátszani a végén. Pedig de. Pont ezért a "megoldásért" nem tudtam teljes mértékben élvezni A vacsorát, olcsó húzás volt ez az írótól, pedig a Nyaraló úszómedencévelben sokkal bevállalósabbnak ismertem meg. Ezt leszámítva újfent megállapítottam, hogy bírom ezt a fickót meg a történeteit, remélem kapunk még tőle a jövőre is nézve újabb megrágnivaló csontokat.

Kiadó: Európa

Kiadási év: 2013

Fordította: Bérczes Tibor

A 2018-as várólista-csökkentés csapata

Ha jól számolom, a 2018. évi Csökkentsd a várólista játék - amit Lobo, a Olvasónapló bloggere szervez minden évben - lesz a bűvös 7. alkalom, hogy indulok. Eleinte elég nagy gonddal szedtem össze a 12-es könyvkupacot a töménytelen mennyiségű olvasatlanjaim közül. Aztán ahogy voltak már "tapasztalataim" a játékot illetően, és ahogy apadtak az olvasatlan könyveim, egyre inkább arra tettem a hangsúlyt, hogy ne szúrjak ki magammal, ne ez miatt olvassam el majd pl. a Háború és békét, hanem lehetőleg a szórakozás legyen a fő szempont. Az idei évre összeválogatott 12-esem is ezt a célt szolgálja, főleg, hogy tavaly megcsappant az elolvasott könyveim mennyisége, így most ez a szám egy masszív 25%-ot képviselne az olvasmányaim közül. Őket választottam 2018-ra, szerintem szuper kis lista lett:

1. Joanne Harris: Rúnajelek

Harrisnek mindig szerepelnie kell a listában. Csak azt nem tudom, ha elfogynak a könyvei, kivel fogom pótolni az egyik kedvenc írónőmet. Erre a történetre azért is vagyok nagyon kíváncsi, mert rengeteg oldalát ismerem már Harrisnek, de fantasyt még nem olvastam tőle, és amúgy alapból sem vagyok ennek a műfajnak nagy rajongója.

2. Lawrence Anthony - Graham Spence: Babilon bárkája

A bagdadi állatkert megmentésének kalandos története

Lawrence Anthony előtt már az Elefántsuttogó olvasása előtt megemeltem a kalapom és a szívembe is zártam őt is és az elefántjait is. Örömmel vettem meg a Babilon bárkáját, bár kicsit tartok tőle, hogy lesznek benne kegyetlenebb részek a háború miatt, de sok a dicsérő véleménye a könyvről, szóval biztos vagyok benne, nem fogok csalódni ebben sem.

3. Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről

A Könyv, amit már mindenki olvasott és mindenkit padlóra küldött. Röviden ennyit tudok a könyvről, meg persze az alapsztorit, de évek óta tologatom, aztán már be is szereztem és már nagyon-nagyon olvasnám, ezért nem is volt kérdés, hogy itt a helye.

4. Alice Hoffman: The Ice Quenn

Egy kis angolul olvasás, egy kis Hoffman, ha mindenből és mindenkiből elegem lenne. Hoffman is egy biztos pont nálam, évente olvasok tőle.

5. Gillian Flynn: Sharp Objects

Újabb angol könyv, egy csereüzlet eredménye volt PuPillával. Aztán jól elfelejtkeztem róla. Majd most úgy gondoltam, jó lenne a Holtodiglan után egy másik regényével is megismerkedni, és kellően sötétnek ígérkezik ez a téma is. Plusz szeretném megnézni majd a belőle készített filmet, de nálam első a könyv ha tehetem.

6. Renéé Rosen: Babaarc

Szüleim polcáról válogattam, nagyon tetszett mindkettőjüknek, én meg szeretem mind a gengszter témát, mind az 1920-as évek korszakát (elvakult Peaky Blinders rajongó vagyok).

7. Sascha Arango: Az igazság és más hazugságok

Ezt szintén a szülők polcáról választottam, most kapták tőlem karácsonyra. Első körben a cím fogott meg, aztán a történetet elolvasva úgy gondoltam, nem lesz ez rossz, és ahogy utánanéztem, egész jó értékeléseket kapott, így bízom benne, hogy ez lesz az egyik gyöngyszem idén, amit a vcs-nek köszönhetek.

8. Nyáry Krisztián: Igaz hősök

33 magyar

Karácsonyi ajándékom, és lassan ez is már szokássá válik nálam: azaz lapul egy Nyáry Krisztián válogatás a karácsonyfa alatt, amit a vcs keretében sorra is szokott kerülni.

9. J. K. Rowling: Átmeneti üresedés

A Könyv, amit muszáj elolvasnom már. Ha Cormoran Strike rajongója vagyok, akkor szinte kötelező végre elolvasnom Rowling első felnőtteknek készült regényét. Sokan ajánlottátok már, és mivel ezt is a fa alatt találtam karácsonykor, most már valóban nem állíthat meg semmi, hogy el is olvassam.

10. Phyllis T. Smith: Én, Livia

Amióta PuPillánál olvastam erről a könyvről, tudtam, hogy szeretném elolvasni. Ő azzal adta meg idénre a végső lökést nekem, hogy kölcsönadta, szóval nem volt választásom, alapcsapat tag lett ez a könyv is. Nekem az ókori történelem a nagy mumusom, nem rajongok érte túlságosan, de azért igyekszem olvasni róla, hátha egyszer egy könyv meghozza a változást.

11. Agatha Christie: Halál a Níluson

Az egyik ikonikussá vált AC-történet, amit ugyan már láttam filmen, de olvasni még nem olvastam. Mivel a hírek szerint Kenneth Branagh folytatja Poirot megszemélyesítését mégpedig ezzel a kötetettel, ezért a film előtt szeretném végre elolvasni a könyvet is. Remélem, hogy az új feldolgozás végre hű marad a könyvhöz!

12. Herman Koch: A vacsora

Ez az egyetlen, amit könyvtárból kellett beszereznem. A Nyaraló úszómedencével sikere óta szerettem volna Koch másik könyvét is elolvasni, de beszerezni akkor nem igazán tudtam, ezt most a könyvtár megoldotta.

Az alaplista mellé válogattam tartalékosokat is, szám szerint újabb 6 könyvet, de idén végre szeretném mind a 12-öt elolvasni az alapból. Remélem, menni fog és sok érdekes történetet köszönhetek majd nekik, illetve ennek az egész játéknak.

Babonák és félelmek

Sarah Perry: Az essexi kígyó

A 21. Század Kiadó KULT könyvei sorozatának tagjaként Az essexi kígyó szerintem minden könyvszerető olvasó álma: gyönyörű kivitel és érdekes történet egyben. Tudom, sekélyes dolog, de elsőként engem a burjánzó szépségű borítója fogott meg. Majd kicsit jobban utánaolvasva a magyar megjelenése kapcsán, úgy éreztem, hogy A Gustav-szonáta mellett ez lesz az a sorozatból, amit mindenképpen szeretnék a magánkönyvtáramban tudni. Igyekeztem nem nagy elvárásokat támasztani a könyvvel szemben, ami egyébként elég nehéz, hisz mindenhol lelkendező, rajongói posztok szólnak a történetről.

A viktoriánus kori Angliában a frissen megözvegyült és bántalmazó házasságából ily módon megszabaduló Cora -  aki szabadidejében amolyan amatőr természetbúvárként fosszíliák után kutat -, barátnőjével, Marthával és autista fiával elutazik Aldwinterbe. Itt a pletykák szerint ugyanis felütötte fejét a Baj, a falubeliek szerint megjelent egy titokzatos szörny, az essexi kígyó. A faluba érve hamarosan ismeretséget kötnek a helyi pappal, William Ransome-mal és családjával, és bár eleinte nem szimpatizálnak egymással, ahogy egyre jobban megismerik a másikat, kölcsönös barátság, majd különös kapcsolat alakul ki a két ember között. Mindkettejük célja az essexi kígyó megtalálása: Corának azért, hogy tudományos felfedezést tegyen, Williamnek pedig azért, hogy a felbolydult egyházközséget meg tudja nyugtatni, hogy végre visszatérjen a falusiak élete a régi nyugodt mederbe. A történet persze korántsem "csak" ennyi, ennél sokkal bonyolultabb és jóval összetettebb, mert Perry sok témát érint regényében.

"Hogyan hihetne benne, hogy ez az asszony boldog, ha félig állatnak nevezi magát, amely gondtalanul és lélek nélkül létezik, így elkárhozni vagy üdvözülni sem képes? Cora ráadásul folyamatosan ellentmond magának; képtelenség összeegyeztetni ezt az állatias nőt azzal a másikkal, amelyik mintha mindig új ihletet keresne."

Ami miatt nagyon érdekesnek találtam Az essexi kígyót az legfőképpen a kor, amiben játszódik, illetve a Perry által megteremtett hangulat. Az aldwinteri vidék leírásakor, illetve az essexi kígyó megjelenéseit taglaló részek olvasása során a vad vidék és a babonás hiedelmek, félelmek miatt valahogy mindig az Üvöltő szelek vadsága, keménysége jutott eszembe (amit persze szintén ezek miatt imádtam anno). Nagyon tetszett a két főszereplő személyisége, hiszen mindketten az ellenkezője annak, amit a korban "elvárásként" támasztottak feléjük. Cora a házasságából szabadulva egy szabad madár lett: leveti minden nőiességét, koszosan, nadrágban jár, naphosszat rója a vidéket, "túrja a földet" felfedezéseiért, egyszóval cseppet sem törődik a külsejével, a társadalmi státuszával. És bár hiába anya, abszolút nem anyatípus, ami meg is látszik a közte és a fia közötti viszonyon. William pedig nem egy álszent pap, aki bort iszik és vizet prédikál. Ő megragadja a birkát a két kezével, ha ki kell rángatni a sárból. Nem lát rémeket ott, ahol baj történik, nem prédikál végső kárhozatot vagy isteni igazságszolgáltatást az essexi kígyó megjelenése kapcsán, hanem szeretne a dolgok után járni, szeretné megnyugtatni híveit, hogy nincs itt a világvége. Ráadásul William 3 gyermek után is szerelmes a feleségébe, boldogan élik vidéki életüket, megelégedetten teltek napjaik az essexi szörny és Cora felbukkanásáig.

"Félelem fogja el a sötétben. Érzi, hogy odakint lesben áll valami, egy engesztelhetetlen, vízben fogant szörny, és őt figyeli. Felmerült a mélységes mélyből, ahol mindaddig szunnyadt: szeli a hullámokat, és kíváncsian szaglássza a levegőt. Rettegés keríti hatalmába, még a szíve is kihagy egy ütemet, és abban a pillanatban mintha az ítélőszék előtt állna: bűnös vagyok lelkem legmélyéig!"

A két főszereplő mellett elég sok mellékszereplővel dolgozik az írónő. Betekintést nyerünk William családjának, betegségében még szebbé váló feleségének, Stellának és három gyermekének az életébe. Megismerjük Cora barátnőjének, Marthának szenvedélyes elköteleződését a munkásosztály siralmas helyzetének javításáért. Feltűnik Cora barátja is, Luke, aki férje betegsége alatt lett a nő támasza orvosként, és aki azóta is fülig szerelmes a nőbe. De ezek mellett még több és eltérőbb társadalmi osztályból származó szereplő tűnik fel, akik pont a sokrétűség bemutatására szolgálnának. A problémám ezzel az volt, hogy kicsit elbillent e miatt a mérleg nyelve: annyi a szereplő és Perry annyi mindent pakol bele a regényébe (a hit és a tudomány kapcsolata, a babonák világa, orvostudomány, társadalmi problémák, fejlődő munkásosztály, férfi illetve női barátságok), hogy sok szereplő, sőt a főszereplők esetében is csak a felszínen ragadunk, igazán mélyen nem ismerjük meg őket, a gondolataikat, az őket mozgató eszméket vagy azt, hogy miért lettek olyanok, amilyenek. Mind az érintett témák, mind a szereplők számát tekintve nálam a kevesebb több lett volna.

Olvasás közben amúgy többször is bevillant a fentebb már említett Üvöltő szelek, vagy Tracy Chevalier Isten teremtményei című regénye, sőt, a szerelmi kavarodások (mindenki más iránt rajong, mint ahonnan viszonzást kapna) miatt még sokszor a Szentivánéji álom is. Csakhogy itt nem Puck szövi avagy keveri a szálakat, hanem a Baj felbukkanása indítja el az eseménysorozatokat. Összességében én a hangulata, gördülékeny stílusa, az ötletes felosztása (havonként haladunk és nagyjából egy év történéseit ismerjük meg) és a történet tömörségét meg-megszakító levelezések miatt szerettem olvasni Az essexi kígyót. De nem tudok rajongó üzemmódba kapcsolni, számomra túl sok volt majdnem minden téren, illetve örültem volna, ha jobban a felszín alá ment volt Perry bizonyos témáknál és szereplőknél.


Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadási év: 2017
Fordította: Borbély Judit Bernadett

Lelki edzés

Anna Gavalda: Életre kelni

Nagyon vártam Gavalda legújabb könyvét, hisz tudtam, hogy az egyik kedvenc írónőm történeteiben nem fogok csalódni. Szerettem a novelláinak olvasása során elmerülni az általa megteremtett történetekben, mert a legtöbbjük megmutatja, hogy a legmélyebb gödörből is van út felfelé, még akkor is ha ezt a gödör alján elképzelni sem tudnánk.

Az Életre kelni kötetében összesen 7 rövidebb-hosszabb elbeszélés kapott helyet. Nem mindegyiket éreztem telitalálatnak, de amelyiket igen, az annyira, de annyira közel tudott kerülni hozzám, hogy a kevésbé jókat feledtetni tudta. A novellák legtöbbjének középpontjában a veszteségek feldolgozása áll. Legyen ez önmagunk elvesztése, amikor csak sodródunk az árral, vagy nem tudjuk hogy merre is induljunk, mit kezdjünk az életünkkel. Olvashatunk barát, férj, gyermek fájdalmas elvesztéséről, az újrakezdés nehézségeiről, és bár nagyon kemény életszakaszok ezek egy ember életében, Gavalda képes ezekről olyan igazi gavaldásan írni, hogy a sorok között megláthassuk a remény szikráját, a reményét, hogy túl lehet ezeken is jutni.

A kötetben szereplő történetek közül nekem 4 novella adott olyat, amire azt tudom mondani lelki immunerősítés volt.

Meg fog halni a kutyám

A cím nem okoz meglepetést, hisz egy kutya elvesztése szerepel benne, de nem csak ez. A kutya elvesztése előtt egy gyermek elvesztésének és egy házaspár egymástól való elhidegülésének a történetét ismerhetjük meg. Ami miatt ez egy igazi kincs volt számomra az az, hogy az írónő egy tragédia feldolgozását, az elhidegült házaspár újra egymásra találását egy másik szomorú esemény bekövetkeztéhez tudta kapcsolni.

"Az nem lehet, hogy mindig a halálé legyen a győzelem."

Az életponjtaim

Itt nem a veszteség, hanem egy apa és kisfia kapcsolata, illetve egy iskolai büntetés és az igazadért való kiállás a téma. Tetszett, hogy a munkamániás apa, aki épp egy erkölcsi dilemma kellős közepén van a munkája kapcsán, milyen gyorsan átértékeli a saját helyzetét a kisfiát ért (megérdemelt vagy igazságtalan) büntetés kapcsán. Jó volt arról olvasni, hogy egy apa, aki ismeri a gyermekét, és aki ránéz és olvas a szemében, kérdés nélkül kiáll a kisfia mellett, akkor, amikor a külső tettek és körülmények mennyire ellene szólnak.

"Minden rendben van, kisfiam, minden rendben. Van egy titkod, amit meg kell tartanod, és te meg is tartod, a fenyegetések ellenére is. Hidd el, én büszke vagyok rád."

A baka

Ezzel a történettel nagyon meglepett az írónő. Nem gondoltam volna, hogy egy későn született férfi barátságról ilyen meghitten, ilyen mélyen, ilyen szépen tud írni. Megmelengetett az, ahogy a két férfi egymásra talált egy közös szenvedélyük kapcsán, és az is, hogy az addig magányos egyik fél és az épp akkor magányossá váló másik fél milyen szépen kitöltötte az életükben jelen lévő hézagokat, lyukakat. Jó tudni, hogy a férfiak világában is születnek mély érzésű és támogató barátságok!

"Az az igazság, hogy szeretet nélkül neveltek fel. Szeretet nélkül neveltek fel, és maga el sem tudja képzelni, milyen egészen egyedül felnőni, úgy, hogy az embernek sosem jut elég, nem is tudom ... ölelő kar: ebből örökre valami kemény és ügyetlen emlék marad meg az emberben."

Egy fiú

A zárónovella kicsit könnyedebb hangvételű. Ugyan van itt is "veszteség", de az átvitt értelmű. Amikor a fiatalkorodat magad mögött hagyod és lassan rádöbbensz, hogy szinte minden barátod házas már, na az is egyfajta veszteség az életben. Elveszteni a könnyedebb, felelőtlenebb életet nem mindenkinek megy egyik napról a másikra, csak úgy mint a novellában szereplő fiúnak is, aki nem akar férfivá érni, de aztán egy esküvőről hazafelé tartva ő is kap egy lehetőséget arra, hogy a sekélyes egynapos szerelmi kalandok helyett valami mást válasszon - legalábbis én így gondolom a lezárást, amit Gavalda humorosan nyitottan hagyott, ránk, olvasókra bízva a lezárást.

"Igen. Ez én voltam. Egy boldog énem. Egy olyan énem, akivel már évszázadok óta nem találkoztam. Egy olyan énem, aki igazából nem is volt olyan öreg. Sem olyan hülye. Sem olyan kiszámítható. Egy igazi én. Egy szép önmagam."

Kiadó: Magvető

Kiadási év: 2017

Fordította: Tótfalusi Ágnes

Miért volt érdemes várólistát csökkenteni 2017-ben?

Ha a fenti kérdésre röviden szeretnék válaszolni, akkor csak annyit mondanék: mert jó móka és mert picivel nagyobb a késztetés egy-egy régebb óta a polcon csücsülő könyv elolvasására. Ha hosszabban, akkor alább olvasható a 2017-es 12-es csapat, akiket végül a játék keretében sorra is tudtam keríteni.

Henry Gidel: Coco Chanel

Chanel élete akkor kezdett el nagyon érdekelne, amikor C.W. Gortnertől elolvastam a Mademoiselle Chanel elmeséli az életét. Karizmatikus egyéniségnek tartottam, aki a 20. században el tudta érni, hogy a Divat Nagyasszonya legyen. Kalandos és próbatételekkel teli életéről szerettem volna többet megtudni, amelyhez Gidel könyve kellő információt nyújtott. Stílusilag kevésbé gördülékeny könyv ez, mint Gortneré, de jó kezdetet jelentet a vcs-hez.

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.

Nekem már az Így szerettek ők is nagy élményt jelentett, úgyhogy hasonló lelkesedéssel vetettem bele magam az újabb irodalmi szerelmes könyvbe, hogy még több magyar írónkról, írónőnkről tudjak meg olyan dolgokat, amiket anno a tankönyvek nem részleteztek, vagy amire egyáltalán nem tértek ki. Most már óhatatlan összekapcsolódnak ezek a történetek nekem a karácsonnyal és az évkezdettel, mert a karácsonyfa alatt találtam ajándékként és az új év első hónapjában fogyasztottam a történeteket szépen apránként. 

John Steinbeck: Lement a Hold
Steinbecktől az Édentől keletre nagy kedvencem és szerettem volna már a Lement a Hold című kisregényét is sorra keríteni. Amilyen rövid volt, olyan ütős lett, hisz a téma sem egyszerű: a  2. világháborúban egy megszállt város életét követhetjük nyomon, mi történik a vezetésben és mi történik a kisemberek (mind a megszállók, mind a megszállottak oldalára kitekintve) életében. Szerintem kihagyhatatlan könyv, középiskolában jó téma lenne a történelem órákra.

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
A könyv, ami ezer éve várt a sorára. De megérte nekem is várnom rá, mert talán korábban, ha a megjelenésekor olvastam volna, nem értékeltem volna így a történetét, nem éreztem volna át teljes mértékben a könyvbeli sündisznó eleganciáját. Szerettem olvasni, főszereplőnője nagyon is közel került a szívemhez a végére, az év során néha-néha eszembe is jutottak bizonyos mozzanatok a könyvből.

George Orwell: Állatfarm
Régi "adósságomat" törlesztettem magam felé ezzel a könyvvel. Az 1984-et is nem olyan rég olvastam el, iszonyatosan nyomasztott, napokig ráült az egész a lelkemre, szóval kicsit félve vettem kézbe az Állatfarmot. Viszont döbbenet, hogy ez a könyv és az 1984 is mind a mai napig mennyire aktuális, félelmetesen pontos képet ad a mai világunkról. Sok embernek beszéltem a könyvről azóta, már csak az aktualitása miatt is, meg hát aki olvasta, az tudja csak igazán megérteni a benne rejlő mondatot: "MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ, DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL".

Szabó Magda: Az ajtó
Szabó Magdát is felnőtt fejjel fedeztem fel magamnak, igaz, a "könnyedebb" könyveivel kezdtem. Abigél nagy kedvencem lett, a Születésnapot is imádtam, épp itt volt az ideje picit komolyabb vizekre eveznem vele. Emerenc és az írónő története nagyon megindító volt, de annyira fájdalmas is közben, hogy sokszor megálltam az olvasásával. Az az ajtó egy életet rejtett magába, ahogy mindannyiunk ajtaja is, és ezekre az ajtókra is kicsit másképpen nézek a könyv olvasása óta. Nagyon felkavart a könyv, nem mondom, hogy most rögtön folytatom az írónő életművét, de a távolabbi jövőben biztos olvasok majd még tőle.

Jandy Nelson: Neked adom a napot
A meglepetés könyv. Vagy rosszat olvastam róla korábban, vagy jót. Féltem, hogy nekem nem fog majd tetszeni, meg ifjúsági is, amelyik kategóriát most már inkább kerülöm, mint keresem, de szerencsére én a rajongók táborát erősítem. Talán azzal is megvett magának, hogy a gyász feldolgozásának és egy ikerpár eltávolodásának bemutatására háttérnek a művészetet választotta, és ez nekem mindig kedvelt téma, de végül számomra ez a könyv lett a tavalyi év egyik legklasszabbja, benne van a Top 2017-ben. 

 

Angela Marsons: Elfojtott sikoly (csere listáról)
Rájöttem, hogy én nagyon szeretem a krimiket, csak nem szabad belőlük sokat olvasnom, mert meg lehet telni velük, illetve valami újdonságra van szükségem, nem a 20. lerágott csontra. Heloise posztja adta meg az utolsó lökést, hogy ez a könyv bekerüljön a vcs cserecsapatba, és olvasás után hozzá hasonló rajongói üzemmódba kapcsoltam. Több dolog miatt volt telitalálat ez a könyv: Kim Stone karaktere, a téma, amit középpontba helyezett, a humor, ami végig jelen van, szóval minden adott egy jó és letehetetlen krimihez, amelynek idén tervezem a folytatását.

Joanne Harris: Szent bolondok
Kedvenc Harrisem minden évben bekerül egy könyvvel a vcs-be, ő a biztonsági tartalékom, ha megakadnék a lendülettel. A Szent bolondok sem okozott csalódást, Harris megint megcsinálta: csak úgy faltam a lapokat. Ami sava-borsát adta a regénynek az a zárt közösség (apácarend), illetve egy idegen megjelenése, aki hatalmas változásokat okozott és a főszereplő életére is hatással lett, mindezt úgy, hogy mi olvasók tudjuk e kettő személynek az előéletét és csak drukkolunk a női főhősnek, hogy kétszer ne kövesse el ugyanazt a hibát. Harris, kérlek írj még nekünk sok jó történetet!

Alice Hoffman: The Story Sisters
Ha Harris a biztonsági tartalékom, akkor Hoffman a pót-biztonsági tartalékom. Erre a könyvre a molyon leltem rá, csereként került hozzám és úgy örülök, hogy elolvastam, mert utána a bookdepositoryn rendeltem két újabbat tőle angolul. Hoffman is picit olyan, mint Harris. Van egy varázslatos oldala, és van egy picit sötétebb, ami legtöbbször abban jelenik meg, hogy megmutatja a mindent elsöprő szerelem romboló erejét. Ebben a könyvben is megtalálható mindkettő és abszolút az írónőre jellemző történetet kapunk: lánytestvérek, család, szerelmek, bűnök, különleges képességek állnak a történet középpontjában - ne hagyjátok ki, érdemes megismerni a Story lányok meséjét.

Lori Gottlieb: Légy a felesége!
Párkereső lévén erre a könyvre nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon egy újabb tucat sikersztori lesz-e a Nagy Ő megtalálásáról, vagy ad-e hasznos tanácsokat, felnyitja-e a nők szemét bizonyos kérdésekben. Azt mondom, érdemes volt elolvasni és szerencsére inkább az utolsó kategóriába tartozik. Mutatott tükröt abban, hogy hol hibázunk mi nők az ismerkedés elején, a párkapcsolatok alakulásában, de persze a világot azért nem váltja meg. Ellenben az én komfortzóna tágításom kapcsán megesett tavalyi vakrandim (értsd: két idegent hoznak össze az ismerősök) során néhány mondata visszacsengett és igyekeztem is megfogadni egyik-másik tanácsát.

John Scalzi: Az utolsó gyarmat (csere)
Scalzi nálam a guilty pleasure kategória - minden évben szerepel egyik kötete a Vének háborújából. A sci-fivel még mindig csak ismerkedem, igazi keményvonalassal még nem találkoztam azt hiszem, de bemelegítésképpen Scalzi világa számomra tökéletes kis menedék. Szeretem a humorát, a szereplőit és a világot, amit kitalált. Biztos nem hibátlan, de nekem szórakozásnak tökéletes.

Visszanézve a listára 2017-ben csak a "kötelező" 12 darab olvasást teljesítettem, de szerintem nagyon jók kerültek a kezembe. Coco Chanel könyvét értékeltem a leggyengébbre, és találtam köztük egy olyat, ami a Top 2017-es könyvek között landolt az év végére. Soha rosszabb listát és játékot!

A 2017-es évről mindenféle könyves szempontból

Kicsit megcsúsztam ezzel a bejegyzéssel, hiszen általában január 1-jén délután szoktam véglegesíteni, beírogatni a számokat, százalékokat, de a tegnapi nap során inkább még hagytam magamnak egy kis pihenőt, hogy a posztírással a dolgos hétköznapok szürkeségét dobjam fel. Szóval, újra eltelt egy év, újra visszatekintünk jó sokan, köztük én is, hogy milyen is volt a 2017-es év könyves szempontból. Röviden: jó, hosszabban pedig lentebb mesélek mindenről.

OLVASÁSOK

A mindenféle nyilvántartásom szerint 2017-ben összesen 59 könyvet olvastam el. Év elején 60 olvasmányt lőttem be magamnak, ezt úgy gondoltam akkor, hogy eléggé alul terveztem, de mint az élet bebizonyította, mégsem. Oldalszámokat tekintve ez durván 20.500 oldal, ami napi átlagban 56. Ez azért egy tök jó mutató, mert volt olyan hónap, hogy azt éreztem alig olvasok, de így átlagban leosztva azért ez szerintem mégis egy jó kis ütem. Az elolvasott könyvek közül 2 volt mesekönyv, illetve egy felnőttmesekönyvet is olvastam (Szabó Imola Juliannától a Kinőtt szív című kis kötetet). Sajnos idegen nyelven egyetlen egy könyvet tudok felmutatni, Alice Hoffmantól The Story Sisters lett a 2017-es angolul olvasásom egyetlen alanya. Ezen jövőre jó lenne picit javítani, de ha nem megy, nem megy, ilyeneken már rég nem görcsölök. A várólista-csökkentés keretében 12 könyvet olvastam (továbbra is szeretem ezt a játékot, erről meg a jövő évi kis csapatomról majd külön posztban írok részletesebben). Ami idén megint jellemző volt rám az az újraolvasás. Egyre jobban szeretem, és nem, nem sajnálom rá az időt. Sőt. Összesen 8 könyvet olvastam el újra, ami ugye 10%-ot meghaladó arány. Ami a statisztika készítésekor meglepett az a női és férfi szerzők aránya. Ha akartam volna se jöhetett volna jobban ki, de 28 férfi és 28 női szerzőtől olvastam, illetve 3 könyv válogatás volt, így nagyjából egyensúlyban van a mérleg. Nemzetek szerint 16 ország szerzőinek könyvein keresztül kalandoztam végig az évet, ebből magyar összesen 7 volt, de igazából már ez szám sem érdekel, sokkal jobban számítanak már a jó történetek nekem, minthogy elmondhassam hogy X-től vagy Y-tól is olvastam már.

2017 könyves szempontból

BESZERZÉSEK

5 évre visszanézve magam sem gondoltam volna, de 2017-ben voltam a legmértékletesebb: összesen 33 könyv került fel a könyvespolcomra. Ebből 8 ajándék volt az év során, így magamnak 25-öt vettem, ami egy tök jó szám, havi átlag 2 könyv. A beszerzéseim között egy könyv volt, amit korábban ugyan már olvastam, de teljesen odavoltam az új kiadásáért, illetve az újrazását is tervezem, ez pedig Atwoodtól A szolgálólány meséje. Az adott évi beszerzések olvasását viszonylag tudom tartani, igazából a novemberi és decemberi "dorbézolás" vitte el nagyon a százalékot, mert 19-et olvastam csak, azaz az 58%-át. Nem volt olyan hónap, hogy ne került volna hozzám könyv, januárban, februárban és júliusban voltam a legmértékletesebb, ezekben a hónapokban 1-1 kötettel bővült a magánkönyvtáram. Az év végi könyvdömpingnek köszönhetően viszont novemberben és decemberben (itt azért a karácsony is közrejátszott) is 5-5 könyvvel gazdagodtam.

Az alacsonyabb beszerzés mögött az impulzusvásárlások visszaszorítása áll. Sokszor ott voltam, hogy ezt vagy azt a könyvet megrendelem, de aztán aludtam mindig rá egyet, majd ennek köszönhetően tényleg csak azokat vettem meg, amiket nagyon-nagyon szerettem volna. Amúgy még így is sikerült néhány olyat beszerezni, ami elég lett volna könyvtárból, szóval a radaromon még mindig van mit tökéletesíteni. 

Egy könyvtári zsákmány

KÖNYVEK

Kezdjük azokkal, amelyek csalódást jelentettek. Vagy mást vártam tőlük, vagy nem jókor találtak meg, vagy én nem vagyok velük kompatibilis. 

- Kent Haruf: Kései párbeszéd (filmen viszont láttam, úgy nagyon szuper történet volt)

- Carrie Snyder: A futónő

- Bjorn Sortland: Az őszinteség perce

- Donna Tartt: Az Aranypinty (nem, nem az én könyvem volt, holott a stílusát imádom DT-nak, itt is gyönyörű mondatai voltak, és mégsem találtunk egymásra. Azóta is gondolkodom rajta, hogy mi lehetett a gond.)

Nem vártam volna, hogy ennyire szeretni fogom, avagy a meglepetés-faktor bennük volt 2017-ben:

- Charles Frazier: Hideghegy

- Angela Marsons: Elfojtott sikoly

- Csapody Kinga - Nagy Boldizsár (szerk.): Az első

- Lorenzo Marone: A boldogság megkísértése

- Jean-Michele Guenassia: Javíthatatlan Optimisták Klubja

Sorozatok

Magam is meglepődtem rajta, hogy idén nem nagyon olvastam sorozatokat. Összesen két könyv volt, amely sorozat része. Ebből az egyik az Elfojtott sikoly (indító kötet, mivel nagyon bírtam, a folytatást is tervezem), illetve Scalzi Vének háborúja sorozatából most tartok a 3. résznél, az Utolsó gyarmatot olvastam el 2017-ben. Ez utóbbit mindig beválogatom a vcs-be, idén is benne van a 4. kötet, így ez is folytatásra vár.

Számomra 2017 legjobbjai (nem sorrendben, csak ahogy eszembe jutnak):

- Jandy Nelson: Neked adom a napot

- Joël Dicker: A Baltimore fiúk

- Herman Koch: Nyaraló úszómedencével

- Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

- Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék

- Gail Honeyman: Elenor Oliphant köszöni, jól van

A leghosszabb és legrövidebb történetek:

Tavaly cél volt az, hogy legyőzzem az 500+-os könyvek iránti "félelmemet". Ez olyannyira jól sikerült, hogy 10 könyv az olvasottak közül ebbe a kategóriába esik. A három leghosszabb a Javíthatatlan Optimisták Klubja (711), Az Aranypinty (800) és A fényességek (942) volt. Utóbbi Az Aranypinty fiaskó tükrében még jobban tetszett így visszagondolva.

A legrövidebbek természetesen a mesék voltak. Lacki János A gipszmüzli és epertorta című meséje csak 32 oldal volt, míg gyermekkorom nagy kedvence, A sün, akit meg lehet simogatni összesen 76 oldalnyi történetet jelent.

Mesekönyvek is kellenek néha

TERVEK 2018-ra

Igazából nem tervezek, majd minden alakul magától. Hasonlóan jó évvel és könyvekkel kiegyeznénk 2018-ban is. Igyekszem még tudatosabb lenni a beszerzések terén, amiben a könyvtárazás nagy segítség, hisz idén 15 könyvet olvastam el onnan. A darabszámot tekintve lejjebb adom a célt, mindenféle egyéb elfoglaltságnak, IRL programnak, munkának köszönhetően nagyon boldog leszek ha 40 könyvet el fogok olvasni jövőre. Úgy érzem a 2017-es beszerzéseim olvasatlanjai közül még nagyon sok szuper könyv várja a sorát (például Atwood, Joanne Harris, Elena Ferrante), szerintem a 2018-as vcs-be is olvasmányos, érdekes könyveket válogattam be, a könyvtárban pedig mindig találok olyan könyvet, amellyel csak úgy spontán egymásra találunk. Szeretném ha az olvasás továbbra is az életem része maradna a bloggal együtt (bár idén voltam a legkevésbé aktívabb, de innen szép nyerni). Sokkal szegényebb lennék, ha nem lennének velem a már elolvasott történetek, illetve azok az emberek, akiket általuk és a blog által ismerhettem meg.

Ezúton kívánok mindenkinek könyves élményekkel teli boldog 2018-at!

Többiek is számoltak, listáztak, zártak:

Amadea beszerzései és olvasásai 2017-ben

Heloise is csokorba szedte az olvasmányait 2017-ben

PuPilla, aki a könyvek mellett filmekről és könyvbáras kajákról is vallott

Anett kedvenc és csalódást jelentő olvasmányairól és a blogról is mesélt nekünk

Nita évértékelője

Dóri, aki 150 felett száguld

Ilweran, akinek az idén a sorozatajánlóit is imádtam